2012. november 14.

Tigris, ami inkább zsiráf - tigris kenyér

Aki ismer tudja, hogy az otthon, házilag készült ételeket részesítem leginkább előnyben, mert tudom, hogy nincsenek benne adalékanyagok, vegyszerek, tartósítók. Elég sok mindennel próbálkoztam már, vannak viszont olyanok, amik szerintem nem érik meg a fáradtságot (pl. a tavalyi szaloncukor, amivel rengeteget pepecseltem, aztán a végén alig ettünk belőle).
Mostanában rákaptunk az otthon sütött kenyérre, még Krisztián is, pedig, mindig úgy van vele, hogy pihenjek inkább, nem kell folyton pörögni. A teljes kiőrlésűek után, Limara fehér kenyerét készítettem el tigris bundában (ami inkább zsiráf bundához hasonlít, mint tigrishez). Anyutól elhoztam a mama régi kacsasütőjét, jénait nem tudtunk venni, úgyhogy maradtunk a retró fém változatnál (ez is tökéletesen bevált).
Első nekifutásra nem volt itthon rizsliszt, úgyhogy a kencét kukorica liszttel csináltam és nem is igazán működött, mert nem ehhez a víz mennyiséghez túl sok volt a liszt, teljesen száraz maradt, úgyhogy hígítanom kellet még és még így sem értem el a kívánt hatást. A kenyér ugyan gyönyörű szép cserepes, ropogós héjú lett, csak éppen hiányoztak róla a tigris foltok.
A hétvégi budaörsi bevásárlásunk alkalmával vettem kenyérlisztet, jó pár kilót, mert itt Tatabányán 100 Ft-tal drágább kilója, és sikerült beszereznem rizslisztet is, szóval most nekifutok újra, hátha most sikerül előcsalogatnom a sütés végére azokat a foltokat :)

Tigris kenyér

Hozzávalók:
2,7 dl víz
2 csapott tk. só
2 ek. étolaj
csipet aszkorbinsav
20 dkg öregtészta
50 dkg kenyérliszt (BL 80)
1 dkg friss élesztő

Tigris mázhoz:
65 ml meleg víz
1 dkg élesztő
pici cukor
35 g rizsliszt

Az öreg tésztát már előre elkészítettem és a hűtőben pihen egy műanyag dobozban. Kicsit megnehezíti a dolgomat (de nem sokkal), hogy nincs kenyérsütő gépem, így mindent kézzel dagasztok be, de még így is megéri.
A kenyérhez a vízben csipetnyi cukorral felfuttattam az élesztőt és a lisztes keverékfez adtam, és szép sima, kellemesen rugalmas tésztát dagasztottam belőle. Kelesztőtálba téve duplájára kelesztettem, félidőben átforgattam.
A mázhoz összekevertem az alapanyagokat, a tésztát vekni formára alakítottam, sütőpapírral kibélelt kacsasütőbe tettem, bemetszettem egy éles késsel 3 helyen a tetejét és egy szilikonos ecsettel rákentem a mázat. A kacsasütő tetejét rátettem így kelesztettem még vagy fél órát, miközben bekapcsoltam a sütőt alsó-felső sütésre 230°C-ra.
Amikor megkelt a kenyér levettem a kacsasütő tetejét és egy spricnivel a tető belsejét egyenletesen bespricceltem, visszatettem a kenyérre, betoltam a sütőbe és 50 perc alatt megsütöttem. Kivéve a sütőből, kiemeltem a kacsasütőből, rácsra tettem és lespricceltem vízzel, hogy tovább cserepesedjen.
Gyönyörű, ropogós, cserepes héjú, lágy belezetű zsiráfos kenyér lett belőle.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...