Egy éve kezdtünk el gondolkodni, hogy a jól bevált albérletből egy saját lakásba kellene költöznünk, ezzel a kapcsolatunk is egy magasabb szintre lépne, nem mellesleg nagy előrelépés lenne piciny életünkben.
Mivel nem a Rochild családba született egyikünk sem, így a vételár minél kisebbre szorítása nagyon is fontos szempont volt számunkra. Sietnünk kellett, ugyanis a végtörlesztési-lakáseladási dömpingre számítottunk és arra, hogy jó mélyre süllyednek az ingatlanárak december 31-ig.
Tulajdonképpen roppant gyorsak voltunk, ugyanis az első ingatlanirodánál tett látogatásunk után másfél héttel meg is találtuk a tökéletesnek vélt kis kétszobás lakást. Néhány napra rá már a szerződést is aláírtuk és boldogan vártuk a pillanatot, amikor is elutalja bank a felvett hitel összegét az eladónak, mi pedig a kulcsátvétel után teddy hengerrel a kezünkben frissíthetjük fel a falak színét.
Túlságosan optimisták voltunk...
Az önkormányzattól igényelt lakásvásárlási kölcsön pályázatunkat rosszul terjesztették a bizottság elé, így azt javított formában kellet volna január elején újra benyújtani. Ezzel viszont a szerződésben kikötött fizetési határidőbe már nem fértünk volna bele. Szép karácsonyi ajándéknak ezt kaptuk Tatabánya megyei jogú város önkormányzatától, még egyszer "köszönjük"!
A bankkal már aláírtuk a szerződést, így már nem módosíthattuk a hitel összegét. Jött a fejtörés, sírás, kétségbeesés és végül a csoda, a segítő kéz az utolsó pillanatban.
Ezúton is megköszönöm szüleimnek, hogy mindenben kiálltak mellettünk és segítő jobbot nyújtottak a kilátástalanságban.
Január közepén megkaptuk a kulcsokat, határtalan volt a boldogság, végre ez már valóság, miénk a lakás. De két napra rá jött az újabb feketeleves, a nekünk felújított villany- és vízvezetékkel eladott lakásról kiderült, hogy a ház építésével egyidős, közel negyven éves vezetékek futnak még mindig a falakban. A hab a tortán, hogy egynéhány helyen brutális módon tépte ki az előző lakó a plafonból a világítótestet, ezzel együtt a vezetékek nagy részét is (így a nagyobbik szobában a plafonból mindösszesen egy szigeteletlen 3 centis fázis kábel lógott - szőke nő ezt nem tudta mit jelent, de szerencsére mellette állt két okos, villamossági tudással megáldott férfi: a társ és az apa, akik elmagyarázták, hogy megrázó élményeket okozhat az óvatlan, kontár villanyszerelőnek.)
Keményen megharcoltunk a Sárkánnyal (nem vicc), a volt tulajjal, - hogy ugyan hogy is van ez a teljes vezeték felújítás? Nagy csata volt, sírással, rimánkodással, de a végére sikerült belátnia, hogy rosszul járhat, ha nem fizet, így inkább megfinanszírozta a villanyvezetékek tényleges cseréjét.
Ezzel a mozzanattal el is illantak a szép remények, hogy mi majd szépen, költséghatékonyan kifestjük a lakást, ugyanis a vezetékek falba bevésése 12 zsáknyi sittet eredményezett és már rá sem ismertünk arra a kis hívogató barátságos lakásra, amibe 3 hónapja beleszerettünk.
Így kénytelen kelletlen jött a festő, aki lekaparta az előző festékrétegeket, betömte a fekete lyuk méretű kivésett járatokat, telibeglettelt és nagyon szépen kifestett.
Két és fél nappal a kitűzött költözési időpont előtt végre eljutottunk a takarításig. Összegyűlt a kis csapat, a család: szülők , sőt még a hugi is, valamint itt meg kell, hogy említsem, és köszönetet is mondok egyben a munkatársaknak, akik minden erejüket összeszedve levitték a mosógépet a harmadikról, felvitték a másodikra és még a sittes zsákokat is lehordták a ház elé. Valamint köszönet Gábornak, hugi barátjának, hogy ő is aktívan kivette a részét a pakolásból és a takarításból is.
A költözés előtti napon életem párja és Feri barátja nekiláttak a szekrények összeszerelésének, ami a jelenlegi állapotokat elnézve elég csekély részét jelentette egy normál lakás bútorzatának, de mi már annak is örültünk, hogy másnap lesz egy ágy, amiben alhatunk a kötözés után. Közben én egy nap alatt csomagoltam be egy teljes lakás tartalmát, amiben megint csak családi segítséget kaptam, anyu rohant, hogy kihúzzon a slamasztikából.
A költözés reggele extra hideget és masszív hóesést hozott, délutánra 30 centinyi esett le. Akikben a legjobban bíztunk nem jöttek, viszont jöttek olyan emberek, akikre nem is számítottunk, Kitti és Zoli, akik nagyon kitettek magukért, valamint nem feledkezhetünk meg a mi másik Zolinkról, aki a saját testi épségét veszélyeztetve hozta le a harmadikról az étkészlet maradványait :)
Végső eredmény: egy kiürített és egy telerakodott lakás, 7 fáradt ember, egy belilult hátsó fél.
Február 4-e óta élünk ebben a kis, még nem teljesen elkészült lakásban, lassacskán rakosgatjuk helyére a dolgokat, és néhány év múlva talán be is fejezzük az általunk megálmodott kis otthonunkat.
Sok volt a nehézség, de megvan a tanulság: a lakásvásárlástól a beköltözésig eltelt három hónapban sokszor kerültünk kilátástalannak tűnő helyzetbe, de mindig jött valaki, aki segítő kezet nyújtott, mellénk állt, és őrangyalként egyengette az utunkat. Ebben az elfásult, kiégett világban is van még önzetlen szeretet, és segítőkészség. Köszönöm, hogy megmutattátok ezt nekünk!
Addig is még mesélem a lakásfelújításunk kalandjait a továbbiakban.
