2013. január 30.

Bölcsödei kívánságok

Anett barátnőm kislánya Dorka ősszel kezdett el bölcsődébe járni (a módszertaniba). Azóta nagyon gyorsan fejlődik a kiscsaj, már egész mondatokban beszél, énekel, mondókázik, szóval nagyon jó hatással vannak rá a gondozónők, és a vele egyidős gyerekek is pozitívan hatnak rá.
Múlt héten elérkezett a pillanat, hogy Dorka ne csak a délelőttöket töltse a csoporttal, hanem az ebéd után ott is aludjon. Jó ötlet volt, mert ténylegesen látszott rajta, hogy élvezi, kipihenten kelt, szóval az élmény maximálisan pozitív. És itt jön a bökkenő ami minden kisgyerekes anyukát érint: ágyneműhuzatot kell bevinni a gyereknek. Óóó, már hogyan is lehetne ez probléma, hiszen otthon a szekrényben biztosan van még 1-2 garnitúra vésztartalék, de nem! Véletlenül sem tudja az anyuka otthonról a szekrényből megoldani a huzat kérdést, mert a bölcsődébe 1-1 db 70x100cm-es és 1-1 db 100x115cm-es méretűt kell vinni .
(Laikusan még nem szülőként kérdezem én- Honnan veszi a bölcsőde ezeket a méretű takarókat? -, mert szerintem ha én ilyeneket szeretnék, akkor sem tudnék sehol sem ezekben a méretekben vásárolni.)
Jött az ötlet felajánlom, hogy segítek, én még gyerek nélkül könnyen megtehetem, hogy este TV nézés közben elvarrogatok a kanapé sarkában. Anett talált egy Micimackós felnőtt méretű ágyneműhuzatot, amit a bátyja hozott a németektől, annak a takaró huzatát használtam fel, pont ki tudtam szabni belőle a 2 db huzatot. Kicsit lassan ment ugyan, mert varrógép híján kézzel nem tudok olyan gyorsan haladni, de a hétvégén elkészült a két huzat. (Csak egy kicsit csaltam, hétfőn, amikor már teljesen össze volt rakva mindkettő levittem a varrónőhöz, hogy a szegélyeket interezze el, ne kelljen még azokat is beszegnem. Meg is lettem dicsérve, hogy olyan szépen összeraktam, mintha géppel készült volna az egész.)
Így lett meg Dorka első bölcsis ágyneműhuzata (a váltással még egy kicsit várok, mert még fájnak az ujjaim a varrástól). Remélem örülni fog neki holnap.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...