2013. február 14.

Valentin nap 2013

Ellentétes érzelmeket vált ki ez a nap szinte majdnem minden magyar emberből  (szerintem brutálisan túl marketingélték és a legtöbb ember hátán azért áll fel az összes szőrszál tőle, mert "kötelezően költeni kell" valami teljesen felesleges kacatra). Van aki megtartja, ünnepli, van aki pont a pokolba kívánja ezt amerikai ünnepet.
Krisztián szerint "ameddig az amerikaiak nem tartanak a Time Square-en busójárást addig én sem fogom megtartani a Valentin napot".
Mondjuk ez csak a duma része, mert minden évben megköszöntjük egymást egy kis aprósággal, ami kizárólag vagy saját készítésű lehet , vagy az Ő esetében max. virág, mert a giccsparádét egyikünk sem szereti, és  felfordul a gyomrom a szívecskés plüsspárnáktól, a porfogó, ölelkező (manapság már műanyag) nippektől. Csupán azért tartjuk, mert jó dolog kedveskedni a másiknak, és mindig jól jön egy ötletes-találó meglepi.
Idén desszert szíveket fogok készíteni, (mert kb 4-5 éve ez már egyszer ízlett neki) és könyvjelzőt is (nem érdek nélkül, hanem mert szeretném visszakapni a sajátomat), ugyanis mindketten szeretünk olvasni, este lefekvés után, sőt ha lehet délután is beiktatunk rá egy kevés időt.
A  rengeteg féle ötletet találtam, emiatt nem is egy készült, mert nem tudtam dönteni melyik lenne a legjobb (sőt még magamnak is készítettem kettőt). Mindehhez nem kellett más csak egy ív kartonpapír, ceruza, olló és ragasztó és egy kevés türelem.

Valentin napi desszert szív

Hozzávalók (  kb. 15db-hoz)

- 25 dkg darált keksz
- 12 dkg meggylekvár (sajnos ez nem házi, mert tavaly nem sikerült eltenni)
- 9 dkg porcukor
- 7 dkg vaj
- 2 dkg keserű kakaópor
- 2 ek citromlé
- 2 ek rum

Bevonáshoz:
- Tibi étcsoki (10 dkg-ot olvasztottam, de elég lett volna 5-6 dkg is)
- 1 ek étolaj

Díszítéshez:
- kb. 10 dkg porcukor
- 1/ 2 tojásfehérje
- 1 késhegynyi piros ételszínezék (por)

A hozzávalókat összegyurmáztam és szilikonos nyújtólapon 1,5-2 cm vastagra nyújtottam. Szív alakú sütikiszúróval kiszaggattam és tálcán fagyasztóba tettem, hogy jól megdermedjenek a csokis merítéshez.
Az étcsokit vízgőz fölött az olajjal megolvasztottam és a fagyasztóban megdermesztett szívek egyik oldalát teljesen belemártottam, majd szilikonos sütőpapíron megvártam amíg megszilárdul a csokiréteg és a másik oldalukat is csokiba merítettem. (Nem érdemes a szilárdulást a hűtőben meggyorsítani, mert instabil lesz a csokoládé szobahőmérsékleten is szét fog olvadni nem csak kézben.)
Amikor már mindkét oldala megszilárdult díszítettem őket tojásfehérje, porcukor és ételfesték keverékével (inkább folyósabb legyen, mint túl kemény a massza). Uzsis zacsiba kanalaztam a keveréket és a sarkát kivágva csorgattam a szívek tetejére a mintát.        

               
A desszert csomag

Kibontás után
   

  
                       
A könyvjelzők
 
Használat közben


                    
                   és az én  Valentin napi ajándékom
                         

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...