2013. április 28.

Állatkert és zabkeksz

Most, hogy a hóakadályok után beköszöntött az igazi nyár (és a tavasz helyett a tavaszi fáradtság telepedett ránk) elhatároztuk, hogy kicsit aktivizáljuk magunkat Krisztiánnal és kimozdulunk itthonról. Nem járunk túlságosan sűrűn Pestre, de ha egy kis állatkerti kirándulásról van szó nem tétovázunk, összekapjuk magunkat, gyártok néhány szendvicset, bepakolunk 1-2 ásványvizet a hátizsákba és felülünk vagy állunk (jelen esetben szerencsénk volt és oda-vissza úton is volt ülőhelyünk) a MÁV-Start fantasztikus vonat szerelvényeire, hogy elzötykölődjünk a Keletiig. Valamiért mindig a legnagyobb melegben sikerül elmennünk, akár áprilisban, májusban vagy júniusban indulunk (múlt hétvégén már előbányásztam a nyári ruhákat és elcsomagoltam a télieket, a legjobbkor mert pont szükség is lesz a rövidnadrágokra, pólókra). Így vastagon naptejjel bekenve (sajnos brutális napallergiám van, ezért szükséges az 50 faktoros naptej és ebből következik, hogy egyik nyáron se barnulhatok le) és nyári ruhával felszerelkezve szálltunk szombat reggel gyorsvonatra. Kicsit aggódtam már előző nap, hogy mit húzzak a lábamra ami egész nap kényelmes, nem túl meg, és kibírom benne az egész napi sétafikálást, úgy hogy ráadásul a Péntek Enikős tornák miatt már másfél hete folyamatos izomlázban szenvedek.
Mivel Krisztián nincs túlságosan oda az állatkerti kosztért (ezzel nem a zoo csemegére célzok), és ráadásul horror áron is juthat némi plusz kalóriához az ember fia/lánya a barlang étteremben ezért úgy időzítettünk, hogy miután megérkeztünk még sétálgattunk egy keveset a körúton és az Andássy úton, végül délben a Városligetben ebédeltünk ezután mentünk csak be az állatkertbe. Több mint 4 órát bolyongtunk, nézelődtünk, és csodáltuk az állatokat, növényeket, látnivalókat. Megnéztük a kis oroszlánokat, és a már három éves gorillát, aki éppen a családtagjait bosszantotta (Krisztián megállapította, hogy Ő maga is pont ilyen), bebolyongtuk a Varázshegyet és persze még sok-sok mindent, végül bekukucskáltunk a kis elefánthoz is, aki el sem mozdult a mamája orrmánya mellől.

Még mindig a japánkert a kedvenc helyünk



Krisztiánt teljesen elbűvölték a piros szemek

Megérkeztünk a Varázshegybe




És a legjobban sikerült kép rólunk (hát igen nem vagyunk fotogének)


Összegezve fantasztikus nap volt, bár amikor hazaértünk az volt a nap legörömtelibb része amikor levehettük a cipőnket és felpolcolhattuk a lábunkat. Most, hogy egy ideig nem tervezünk még egy egész napos kirándulást, mert ma mindketten úgy érezzük térdig lejártuk a lábunkat (reggel 8-tól este 7-ig tartott a tegnapi túra) itthoni elfoglaltságot kerestem az általános főzés-mosás-takarítás trió mellé és egy gyorsan elkészíthető finom kekszre esett a választásom.
Amikor megjelent a boltok polcain a Győri édes Zabfalatok teljesen odáig voltam érte. Milyen jó, finom, és egészséges, merthogy van benne zab az pedig nagyon fontos élelmi rost, B1, B5, B6 és E vitaminban gazdag, és jelentős a fehérje tartalma. Viszont sajnos, mint minden nagyüzemben gyártott terméknél hatalmas a cukortartalma, ami emiatt, máris nem olyan roppant egészséges, mint ahogyan szerettük volna.
Ezért készül nálunk itthon ez az aprósütemény, lezárt dobozban nagyon sokáig eláll (ez most különösen előnyös, mert diétán vagyok és eltiltottam magam a nasiktól), de a későbbiekben még nagy hasznát fogjuk venni (erről majd a jövő héten írok bővebben).



Omlós-fahéjas zabkeksz

Hozzávalók:
- 15 dkg kisszemű zabpehely
- 10 dkg teljes kiőrlésű rozs vagy tönkölyliszt
- 15 dkg vaj
- 7 dkg barna nádcukor
- 1 ek tejföl
- 1 kk vanília kivonat
- 1 kk fahéj
- 3 csipet szódabikarbóna

A hozzávalókat összegyúrtam, és 3-4 mm-es re nyújtottam a tésztát. 6 cm-es pogácsa szaggatóval kiszaggattam a keksz karikákat és sütőpapírral kibélelt tepsiben, sütőlemezen 180°C-os sütőben alsó-felső sütéssel kb. 5 perc alatt szép aranyszínűre sütöttem őket. A sütőlemezen hagytam kihűlni, mert kezdetben még elég "lágyak", csak ahogy hűlnek keményednek meg. A végeredmény tökéletesen omlós, nem túl édes, és egészséges nasi.

2013. április 19.

Ember tervez...

Tartja a mondás, és milyen igaz. Mert míg én vasárnap elterveztem, hogy hétfőtől megreformálom az életemet és az alakomat, diétázok és tornázok, de az élet máshogy gondolta, röhögött egy nagyot rajtam és vasárnap estére rám küldte a már korábban emlegetett vírust. Nem részletezem a dolgot, a lényeg, hogy nagyon cudar volt. Az ételekre másnap még messziről sem tudtam ránézni (pláne szagolni), a láztól pedig nem tudtam lábra állni. Főként a jelentős folyadékveszteség és a két napon át tartó kényszerű koplalás miatt 2 kilóval mutatott kevesebbet a mérleg szerdára, de ezt semmiképpen nem lehet pozitív eredményként értékelni. Miután még egy napot asszimilálódtunk, erőt gyűjtöttünk otthon visszatértünk dolgozni (mert a pénz nagy úr és kettőnk betegállománya már jelentős kiesést jelent fizetéskor). Viszont ha már arra rávettem magam, hogy visszamenjek (jobban mondva tekerjek) dolgozni, akkor ideje a tornát is elkezdeni. Anett barátnőm még tavaly ajánlotta Péntek Enikő tornavideó oldalát (kiderült, hogy Krisztián osztálytársa volt a Keriben) a csaj nagyon pösze, de brutálisan jó alakja van. Kértem edzéstervet és letöltöttem a videókat.
Itt meg kell, hogy jegyezzem, a spining edzéseket mindig nagyon várom , mert feltölt, kikapcsol, és hiába hajtom ki magam a végén mégis úgy érzem, mintha levegőből lenne a testem, és nem is sétálnék, hanem inkább a járda fölött szállnék hazafelé. Ehhez képest azt kellett, hogy tapasztaljam a tornának igen is nehezen állok neki, nem sok kedvem van, hozzá és ha nem erőltetném akkor ez a napirendi pont biztosan kimaradna.
Hiába nem vagyok az a típus, aki nem tud megmaradni a fenekén, folyton csinálnom kell valamit (ezzel Krisztiánnak folyamatosan az agyára megyek), valahogy mégsem visz rá a jó lélek, hogy örömmel önszántamból ugrabugráljak (meg valószínű a lelkifurdalás is ott kopogtat, hogy mit kell kiállnia az alattunk lakó két kis öregnek miattam minden áldott hétköznap).
Szóval jelenleg ott tartok, hogy igyekszem minden ellenérzésemet legyűrni és tornázok, tornázok, tornázok.

2013. április 14.

A nagy elhatározás


Az utóbbi időszakban eléggé elengedtem magam és a szép lassan ki is kerekedtem. Nem a kilók a leglényegesebbek, de a 32-es (xxs) nadrágokat már teljesen kihíztam és a 34-eseket (xs) is már csak nehezen tudom felvenni, mindenhol szorítanak.
Négy éve amikor arra az elhatározásra jutottam, hogy megszabadulok a tetemes 30 kg-os súlyfeleslegemtől életmódot váltottam, rájöttem nem a fogyókúrák jelentik a megoldást (ahogyan már a nevükben is benne van csak kúrák tehát van elejük és végük, és amikor az ember lánya visszatér a megszokott étkezéséhez, minden leadott deka visszajön, kezdődik is a jojó). Én változást akartam, és nem csak néhány hétig max. hónapig tartani a sanyargatással elért végeredményt. Akkor teljesen száműztem az életemből a fehér kenyeret, (akkoriban egyáltalán nem ettem sem cukros, sem fehér lisztes ételeket, fehér kenyeret a mai napig nem eszem), napi ötször étkeztem 3 óránként, minimum 3 liter vizet megittam, naponta minimum kétszer ettem zöldséget/gyümölcsöt és minden nap mozogtam (kezdetben bicikliztem, először 20 km-t, aztán emeltem 40-50-re, egy éve pedig spining edzésre járok). Egy év alatt sikerült is elérnem az álom alakot és súlyt, teljesen normális ütemben, úgy hogy nem kellett sanyargatnom magam a cél elérésének érdekében. Amikor tavaly beköltöztünk a mi saját kis lakásunkba, a sok idegeskedés, a rengeteg munka teljesen leszívott és visszafogytam jóval 50 kg alá. A család és az ismerősök megijedtek szerintük már betegnek néztem ki, minden csontom kint volt, az arcom teljesen beesett, úgyhogy visszaengedtem az étrendembe a cukrot és a fehér lisztet (egy kis mértékben).
Október óta viszont megcsappant a környéken élő nők mozgásigénye, és hiába jelentkeztem be minden alkalommal a tekerésre, a recepciós folyton visszahívott, hogy nem jött össze a létszám, vagy éppen mindenki visszamondta, így elmarad az edzés. Jöttek a hideg, nyirkos, szürke téli napok, na meg az ünnepek és én kitettem magamért főzés és sütés terén is (nem törődve a cukor és a fehér liszt mennyiségével). A két dolog ötvözéséből pedig egyértelmű volt az elkerülhetetlen hízás (tudom itthon is tornázhattam volna, de ezt inkább későn részletezem, hogy miért nem tettem).
Most hogy talán igazán megjött a tavasz (gyorsan lekopogom, nehogy meggondolja magát), én is meg fogok újulni testben és lélekben. Nem szabok időkorlátot a dolgoknak, hiszen kilókat sem 1 hét alatt szedtem fel, kizárom a felesleges szénhidrátokat, tekerek, edzem, tornázok és beszámolok az eredményekről.

2013. április 13.

És már megint leves... - zellerkrémleves

Ahhoz képest, hogy megírtam, hogy nem rajongok a levesekért és nem készítek túl gyakran, mostanában mégis elég sűrűn van terítéken. Na nem azért mert megszerettem, valahogyan így alakult, ma speciel a fiúknak főztem volna, mert ma került volna sor a kisszobai bútorok összeszerelésére, de Krisztián elkapott egy vírust (tegnaptól hasmenés mától már hányás is), úgyhogy a szerelés megint jegelve lesz.Viszont ehhez vásároltam be, és hiába az én Drágám kedvence (, aki ugye most csak főtt krumplit és háztartási kekszet ehet egyenlőre) most mégis nekem kell elpusztítani.

recept innen


Zellerkrémleves

Hozzávalók:
- 40 dkg zellergumó (egy nagyobb darab)
- 3 db nagyobb krumpli
- 1,5 l alaplé
- 1,5-2 dl tejszín
- 2 ek liszt (most, hogy csak én eszem belőle teljes kiőrlésű rozsliszt)
- 8 dkg vaj
- só
- őrölt bors

Tálaláshoz:
- aprított petrezselyem zöld
- pirított kenyérkocka

A zellert és a krumplit megpucoltam, felhasáboltam és a vajon feltettem egy lábosban pirítani. Sóztam, borsoztam és addig sütöttem fedő alatt, néha megkevergetve, amíg a krumpli és a zeller megpuhult (kb. negyed óra). A zöldségekre szórtam a lisztet, elkevertem, és felöntöttem az alaplével. 10-15 perc alatt összefőztem, botmixerrel összeturmixoltam és beleöntöttem a tejszínt.  Ebben a pillanatban le is kapcsoltam a tűzhelyt és hagytam, hogy a lassan kihűlő kerámialapon összemelegedjen. Tálalás előtt megszórtam aprított petrezselyemmel és pirított kenyérkockával. Azt hiszem nekem ezen kívül már nem is kell más, hogy tele legyen a pocak.

2013. április 8.

Fő a leves - Tárkonyos csirkeragu leves

Korábban már említettem, hogy nem vagyok valami nagy leveses, ügyesen el is értem, hogy ne szerepeljen túlságosan sűrűn az étrendünkben. Krisztiánnal viszont nem akarok nagyon kiszúrni, így néha muszáj az ő kedvében járni és mégiscsak megfőzni. Amikről viszonylagosan azt mondhatom, hogy szeretem azok a tartalmas levesek, pl. a raguleves (,mert nem csak valami üresen lötybölődő meghatározhatatlan színű "lötty", amiben semmi sincs), ugyanis ha már ragu akkor legyen jó "gazdag". A ház ura pedig boldog lehet, mert a leves után jöhet a mákosguba.
A tökéletes receptet bokine   szakácskönyvében találtam, nem is nagyon kellet hozzányúlni, csak az adagot csökkentettem, tejszín helyett tejfölt (mert jobban szeretem a savanykásabb ízeket), kukorica helyett pedig brokkolit tettem bele (,mert Krisztián ezt végképp nem hajlandó megenni), és kihagytam a delikátot (mesterséges ízfokozókkal, színezőkkel és tartósítókkal teli műcuccokat nem használok).




Tárkonyos csirkeragu leves

Hozzávalók:
- 25 dkg csirkemell filé
- 15 dkg sárgarépa
- 7 dkg fehérrépa
- 5 dkg zellergumó
- 5 dkg karalábé
- 10 dkg csiperkegomba
- 10 dkg brokkoli
- 7 dkg zöldborsó
- 3 dkg vöröshagyma (egy kis fej)
- 1 ek olaj
- 1 tk kristálycukor
- 1/2 ek liszt
- só
- őrölt bors
- 1/4 csomag szárított tárkony
- 1 kis doboz (20%-os) tejföl
- 1/2 citrom kifacsart leve

A zöldségeket megpucoltam, és apróra vágtam/szeleteltem, a husit kis kockákra vágtam.
A fazékban karamellizáltam a cukrot (nem elírás tényleg cukor kell bele, kihozza a sós étel ízét, drága jó nagyikám annak idején a vadasba is tett egy kanálnyi karamellt, szerinte ettől lett olyan finom az íze).
A folyós, ragacsos, barna karamellbe került az olaj, az apróra vágott hagyma és a tárkony fele, folyamatosan kevergetve dinszteltem, nehogy leégjen. Ezután beledobtam a zellert, a sárgarépát, a fehérrépát, a karalábét és a húst. Sóztam, borsoztam és fedő alatt közepes takarékon 15 percig pároltam. Ezután jött bele a borsó és a gomba és további 10 perc párolás. Felöntöttem a vízzel és addig főztem alacsony hőfokon, amíg minden teljesen meg nem puhult benne, szinte az utolsó pillanatban adtam hozzá a brokkolit Legvégül a tejfölt kikevertem a maradék tárkonnyal, a liszttel és egy merőkanál forró levessel, visszaöntöttem a fazékba, a citrom levével együtt, lekapcsoltam a tűzhelyt és hagytam, összeforrjon.

2013. április 7.

Mindenből a házi a legjobb? - görög joghurt

Jó kérdés ez, én szeretném úgy gondolni, hogy igen a legtöbb esetben az ellenőrzött alapanyagokból és -körülmények között készülő dolgok (ételek) utolérhetetlenek és utánozhatatlanok. A lehetőségekhez mérten szeretnék minél egészségesebb és teljesebb életet élni, úgy, hogy közben ne kelljen lemondani a finomságokról sem. Sokat olvasgatok, keresem a a lehetőségeket, inspirálódok. Így akadtam csiperkénél a házi joghurt receptjére. Még jó néhány helyen utánaolvastam a receptnek, a készítésnek és döntöttem: váltunk. Elég volt a iszonyú minőségű színezőkkel, aromákkal, stabilizátorral, zselésítővel, rengeteg cukorral, tartósítóval és (számomra érthetetlen, hogy miért) tejporral teletömött, bolti joghurtokból. És az, hogy mennyi "előnyre" tehetünk szert, ha mindennap Bifidus Actiregularist vagy L.Casei-t viszünk be a szervezetünkbe  itt olvashatjuk.
Szóval a negatívumok összegzése után már nem is volt olyan nehéz otthon nekiállni, hiszen nem nehéz művelet, nem kellenek hozzá speciális eszközök, sem alapanyagok, nem tart sokáig a elkészítése sem. Itt a környékünkön tejes autóból lehet venni házi teljes tejet és tejtermékeket Etyekről. Szombaton délelőtt lementünk és vettünk másfél liter tejet, hogy Krisztián kóstolhasson is belőle és a joghurtba is maradjon.

Reggelire sárgabarackosan


Házi joghurt

Hozzávalók:
- 1 l házi tej (nem gond, ha nem sikerül házit beszeretni, csak ne legyen tartós, és alacsony zsírtartalmú)
- 1 kis pohár / 3 ek natúr joghurt (sima, natúr, egyszerű Danone-t használtam)

Mivel az etyeki tej nincs pasztörizálva ezért először lábosba öntöttem és felforraltam. Krisztiánnak vettem ki belőle egy bögrével, a maradékot pedig félretettem hűlni. Nem hűtöttem ki teljesen csak annyira, hogy amikor belenyúltam, már nem volt forró a kezemnek csak kellemesen meleg (30-40°C környékén tud a joghurtkultúra igazán jól szaporodni). Az oltóanyaghoz használt élőflórás joghurtot borzasztó nehéz volt kiválasztani, pedig a Sparban általában nem kicsi a választék, mégis ott álltam, nézegettem őket, és egymás után pakoltam vissza a polcra a  poharakat, mert a legjobb az az oltóanyag amiben semmilyen más felesleges anyag nincsen, vagyis tejen és joghurtkultúrán kívül mást nem tartalmaz (tíz poharat végignézve különböző gyártóktól összesen egyet találtam "tisztának").
Szóval a kézmelegre hűlt tejhez hozzákevertem a joghurtot, ráraktam a fedőt és jól bebugyoláltam (a biztonság kedvéért most) 2 vastagabb plédbe és félretettem , hogy az állandó meleg hőmérsékletnek köszönhetően a joghurtkultúra elszaporodjon a tejben és átalakítsa azt.
Hat óra elteltével és krémesen sűrű joghurtot kaptam, aminek a szélére kiült a tejsavó.
Egy nagyobb edényre tettem egy jó nagy szűrőt, kibéleltem laza szövésű anyaggal (nekem direkt van ilyen célra egy méterszer méteres darabom amivel krémsajtot szoktam készíteni, de  gyógyszertári fejkötöző gézkendővel is tökéletesen kivitelezhető, esetleg egy lazább szövésű tiszta konyharuhával). Ebbe a kibélelt szűrőbe öntöttem a joghurtot és hagytam hogy a savó fél óra alatt kicsöpögjön belőle (később elhasználható kenyér vagy sütemény sütéshez).
Tulajdonképpen ezzel el is készült a sűrű házi joghurt, amiből lehet akár reggeli, mártogatós alap, tzatziki, vagy joghurttorta, csak a képzelet szabhat határt a felhasználásnak. Mi most friss gyümölcsök híján a tavaly nyáron eltett baracklekvárral ettük reggelire (1 szuflés pohárnyi joghurtba 4 tk lekvárt kevertem ).
A következő adaghoz már natúr joghurtot sem kell vennem csak az itthon elkészítettből teszek bele 3 evőkanállal.

2013. április 3.

Maradék felhasználás 2.0 - Tatár csülök

A régi időkben nem volt ilyen nagy pazarlás, mint mostanában (kevesebb volt a műanyag csomagolás is), amit már tényleg nem tudtak megenni az a moslékba, vagy a komposztba ment, a csomagolóanyagok pedig a kályhába. Elszomorító, hogy mennyi szemetet termelünk, és mennyi étel kerül a dobunk ki (holott nagyon sokan éheznek). Persze nem tarthat mindenki állatokat, és nem lehet mindenkinek egy saját kis komposztálója (pl. nekünk sem a tömblakásban), de arra igenis figyelhetünk, hogy ne dobódjon ki étel, és ha csak lehet próbáljuk meg szelektíven gyűjteni a szemetet.
Most úgy jártunk, hogy besokalltunk kicsit a húsvéti csülökből, én már napok óta rá sem tudok nézni, Krisztián pedig tegnap este szólt, hogy most már neki is sok. Viszont maradt még kb. fél kilónyi belőle, és ugye nem akartam kidobni. Sokféleképpen fel lehetett volna használni: rakott tésztába, quichebe, aszpikos vendégváróba.
Krisztián viszont sokkal egyszerűbb módon szerette volna viszontlátni a csülköt: "kence" formájában. A nagymama nevezte így régen. A megmaradt sült húsokat és pörkölteket hasznosította úgy, hogy húsdarálón ledarálta, apróra vágott vöröshagymát, vajat, mustárt, őrölt borsot és - köményt adott hozzá, ezt a húskrémet lehetett aztán reggel kenyérre kenni és majszolni egy kis paprikával, paradicsommal.
Most egy kifejezetten csülökhöz való receptet kerestem, s bár az elv ugyanaz, az ízek egy picit mégis másak lettek.



Tatár csülök

Hozzávalók:
- 50 dkg füstölt főtt csülök (kicsontozott)
- 10 dkg vaj
- 1 közepes fej vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 ek ketchup
- 1 tk mustár
- 1/2 tk majoranna
- 1/2 tk őrölt bors
- só (én nem tettem bele, mert szerintem a csülök így is elég sós volt)

Mindent beletettem a késes betétű robotgépbe, (a csülköt a bőrrel együtt) és jó pépesre dolgoztam vele.
Tulajdonképpen már készen is van csülkös kencénk, egy kis teljes kiőrlésű kenyérrel több, mint laktató.

2013. április 1.

Palócleves

Az a helyzet, hogy nem vagyok valami nagy leveses (nem is készítek túlságosan sűrűn), ennek viszont Krisztián issza meg a levét, mert ő szíve szerint akár mindennap enne. Viszont van egy két kivétel, amit én is nagyon szívesen elszürcsölök ha már úgyis kell néha levest enni.
Az egyik ilyen a palóc leves, amivel drága Nagyikám ismerkedett meg először Farkasgyepűn a szanatóriumban (, mert mi addig nem is hallottunk róla), igaz ő akkor hentes levesnek emlegette, de az elmondása alapján megtaláltuk a receptet és amikor hazajött már itthon is elkészíthettük neki. Így került fel a családi receptgyűjteménybe és azóta is örömmel készítjük (és persze megemlékezünk a Nagyiról).



Palócleves

Hozzávalók (4 személyre):
- 25-30 dkg sertés lapocka
- 2 ek zsír (mert szerintem sertést és marha pörköltet vétek olajjal készíteni)
- 1 db paradicsom
- 1 db paprika
- 1 fej közepes vöröshagyma (plusz egy felet találtam a hűtőben Krisztián múltkori zsíros kenyerezéséből)
- fűszerpaprika
- só
- őrölt bors
- őrölt kömény
- 2 tk mustár
- 20 dkg zöldbab
- 2 szem közepes krumpli
- 2 szál közepes sárgarépa
- 1 szál közepes perezselyem gyökér
- 10 dkg zeller
-  víz
- 1 kis pohár tejföl (20%-os)
- kapor
- 1 ek liszt
- ecet (10%-os)

Csipetkéhez:
- 1 db tojás
- liszt
- só

Szombaton a pörköltet készítettem el. A hagymát kockára vágtam, és a zsíron megdinszteltem. A lapockát, a paradicsomot, és a paprikát szintén felkockáztam . Az üvegesre párolt hagymára tettem a felkockázott húst és fehéredésig pirítottam (pörköltem). Amint a hús mindenhol kifehéredett, lehúztam a főzőlapról, fűszereztem: pirospaprikát, őrölt borsot és -köményt tettem bele (de sózni nem szabad ilyenkor még, mert akkor nagyon nehezen puhul meg a hús), hozzáadtam a mustárt és a felkockázott paprikát, paradicsomot. Felöntöttem vízzel (nálam az vált be, hogy annyit engedek rá, hogy ellepje az edény tartalmát, mert mire megpuhul a hús, addigra tökéletesen besűrűsödik a szaft) és visszatettem a főzőlapra, közepes hőmérsékleten addig főztem, amíg a a hús megpuhult, csak ekkor sóztam. Amikor kihűlt betettem a hűtőbe, hogy jól összeérjenek az ízek. Hétfőn fejeztem csak be, mert vasárnap családlátogatóban voltunk és nem ebédeltünk itthon.
A répákat, a zellert és a krumplit megpucoltam, a répákat felkarikáztam, a krumplit és a zellert felkockáztam.
Egy közepes fazékban 1 ek olajat öntöttem, rászórtam a felkarikázott répákat, a felkockázott zellert, ráöntöttem fél dl vizet, fedőt tettem az edényre és kis hőmérsékleten közepesen megpároltam. Amikor a répák már elkezdtek puhulni, hozzáöntöttem a szombaton főzött pörköltet, beleszórtam a zöldbabot és felöntöttem vízzel. Forrástól számítva 10 percig főztem és hozzáadtam a felkockázott krumplit.
Közben elkészítettem a habarást, a tejfölt a liszttel csomómentesre kevertem, hozzáadtam 2 merőkanállal a levesből, és mikor már a krumpli is megpuhult (újraforrástól számított 7-8 perc) a levesbe kevertem a habarást. Megszórtam szárított kaporral (van aki tárkonnyal készíti és citrommal, de nekünk ez a verzió jobban ízlik), és ecettel savanyítottam valamint után sóztam egy picit. Végül a csipetkéhez összegyúrtam a tojást a lisztet és a sót, a gombócot a levesbe csipkedtem  még 2 perc főzés és készen lett a tökéletes tartalmas leves.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...