2013. szeptember 10.

Balzsamos vackorlekvár

Most nem arról  a Vackorról, a piszén-pisze kölyökmackóról lesz szó, akiről még az általános iskolában olvastunk.
A munkatársamtól kaptam egy zacskó körtét (olyan igazán aprókat). Olyan picikék, hogy egy az ember fél fogára sem elég, de mindenképpen kezdeni kellett vele valamit. De mióta Krisztián is le akar dobni néhány kilót magáról és én is folyamatos diétán vagyok, ezért süteményt semmiképpen sem süthettem belőle. Keresgélni kezdtem, hogy mire tudnám még felhasználni, és rábukkantam a tökéletes megoldásra Angela receptjei között balzsamos körtelekvár néven. És miután Limara lilahagyma lekvárja is nagyon bevált (igaz csak anyunak és nekem, de már ez is jó arány) biztos voltam benne, hogy ez az amit készítem kell. Sajt mellé, kacsához, vadhúshoz, egy pohár vörösborral, vagy rozéval egy jó kis beszélgetős estére bátran ajánlom mindenkinek.




Balzsamos vackorlekvár

Hozzávalók:
1 kg vackor (körte)
15 dkg sötét (melaszos) nádcukor
1-1,5 dl balzsamecet

A körtéket félbevágtam és kivágtam a magházukat, lábosba tettem, megszórtam cukorral , ráöntöttem a balzsamecetet és botmixerrel pürésítettem. Kb. 2 órára félretettem, hogy a cukortól a körte is kiengedje a saját levét, aztán feltettem a tűzhelyre és kis hőmérsékleten addig főztem, amíg kellően besűrűsödött (ez nálam másfél óra volt, mert közben teljesen lefoglalt az ételízesítő darálás és egy picit meg is feledkeztem róla). Ami nagyon fontos: fedőt kell tenni a lábasra, mert rendkívül illetlen és köpköd, az pedig nagyon nem jó, mert baromira meg tudja égetni az ember lányát.
Sterilizált üvegekbe töltöttem és száraz dunsztban tartósítottam, így felhasználásig nyugodtan pihenhetnek a kamrapolcon.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...