2013. szeptember 30.

Édesburgonyás-tőkehalas köles sült céklakarikákkal

Van olyan, hogy semmi sem jön össze és ez most kifejezetten igaz volt rám. Vettem egy csomag fagyasztott alaszkai tőkehalfilét hogy végre egyek valami halat is, mert ugye az is kell a kiegyensúlyozott, egészséges étrendhez. Este kivettem a fagyasztóból és áttettem a hűtőbe, hogy délelőttre kiolvadjon. Délelőtt aztán sóztam, borsoztam és olivaolajon roston megsütöttem volna. Bizony volna, mert mostanában nem tudok halat roston sütni, folyton morzsásra törik az egész törzs. Picit ideges lettem, mert nem a legolcsóbb fajtát választottam, mit kezdjek most két maroknyi sült halmorzsával???
Aztán az jutott az eszembe, hogy rizseshús mintájára egytálételt fogok varázsolni belőle, kizárólag egészséges alapanyagokkal, ha már úgyis az volt a cél.




Édesburgonyás-tőkehalas köles sült céklakarikákkal

Hozzávalók:
2 szelet alaszkai tőkehalfilé
1 dl köles
20 dkg édesburgonya (1 db közepes nagyságú)
15 kg cékla (1 db kisebb)

A halat sóztam borsoztam és kevés olivaolajon morzsásra sütöttem. A kölest megmostam és háromszor annyi vízben feltettem főni vagyis 1 dl köleshez 3 dl víz. Picit sóztam és közepesen meleg főzőlapon 15 percig gyöngyözve főztem, majd lekapcsoltam alatt a főzőlapot, rátettem a fedőt és még 10 percet hagytam gőzölődni. Az édesburgonyát és a céklát egyenként alufóliába csomagoltam és betettem a sütőbe 200°C-ra 1 órát sütöttem. Végül csak össze kellett állítani,a céklát és az édesburgonyát kicsomagoltam az alufóliából és meghámoztam őket. Az édesburgonyát villával összenyomtam, összekevertem a kölessel, a halcafrangokkal, és a sült céklából karikáztam mellé.
Érdekes összeállítás lett belőle az kétségtelen, de sokszor az ilyen véletlenekből is csodák születhetnek és a végeredmény nem is rossz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...