Amikor hálát adunk

Már megint egy amerikai ünnep, amit szintén nem meghonosítani szeretnék csak felhívni a figyelmet arra, a mi rohanó világunkban, hogy mennyi mindenért lehetünk hálásak.

Forrás

Néhány mondatban a hálaadásról:
A hálaadás észak-amerikai ünnep. A hagyományok szerint az őszi betakarítások után adnak hálát a termésért Istennek. Az Amerikai Egyesült Államokban, ahol az egyik legfontosabb ünnepnek számít, november hónap negyedik csütörtökjén tartják.

A mai Egyesült Államok területén az első hálaadást a hagyományok szerint 1621-ben ünnepelték a Mayflower fedélzetén az előző évben Plymouth-hoz érkező, az Újvilágba az európai vallásüldözések elől menekült telepesek, akiknek mintegy fele a hideg, az éhezés és az idegen, mostoha környezet áldozata lett az első télen. A telepeseket a wampanoag indián törzs segítette ezekben a nehéz időkben, megtanítva nekik többek közt a helyi halászatot és vadászatot, a kukoricatermesztést, a juharszirup kinyerésének titkát. A történet szerint az őszi bőséges termés után az életben maradt 51 telepes vezetője, William Bradford nagy ünnepséget rendezett, ahová az indiánokat is meghívták.

A hálaadás hagyományok szerinti történetének egyes részletei csupán az 1890-es és 1900-as évek elején alakultak ki, mikor az amerikaiakat megosztó polgárháború sebeinek begyógyítása és a nagyszámú bevándorló asszimilációjának megkönnyítése érdekében az amerikaiak igyekeztek megteremteni egységes nemzeti identitásukat.

Forrás

Nagyon sok apróság mellett lehet, hogy minden nap elmegyünk, észre sem vesszük már a túlhajtottságtól, a stressztől, vagy éppen belefásultunk már a mindennapok forgatagába.
Pedig rengeteg olyan dolog van, ami számunkra magától értetődőnek tűnik, valójában egy igazi csoda. Most úgy döntöttem kicsit elgondolkozom és leírom azt, hogy én személy szerint mi mindenért lehetek hálás Istennek, a teljesség igénye nélkül. Krisztiánt is kérleltem egy ideig, hogy ő is szedje listába amiért Ő hálás, de a végén feladtam (annyira bele van merülve a kutatásba a készülő könyvéhez, hogy most semmi másba nem igazán hajlandó belefogni).

Íme az összegzés:

Hálás vagyok

• a szerető családért,
• életem társáért (Krisztiánért),
• az otthonunkért,
• az egészségünkért,
• a munkahelyemért (ahol talán meg is becsülnek),
• a kis kedvencünkért (Indianaért),
• a frissen sült kenyér illatáért,
• a segítőkész, csupa szív barátokért, 
• az erdő őszi színeiért,
• a reggeli harmatos fűért a talpunk alatt,
• a jóleső kimerültségért edzés, vagy torna után,
• a tavaszi napsütés simogatásáért,
• a nyári frissítő szellőért,
• a tavaszi madárcsicsergésért,
• a gyermekek őszinte mosolyáért,
• a jégvirágokért az ablakon,
• karácsonykor a lakást betöltő fenyő illatáért,
• a tavaszi záporért,
• az augusztusi hullócsillagokért,
• a hétvégi lustálkodásért,
• az első hó ropogásáért a csizmám alatt,
• az őszi avar illatáért,
• a frissen mosott ruha érzéséért a bőrömön,
• a közös vasárnapi ebédekért,
• a naplementék varázsáért,
• a reményért, hogy igazi család leszünk egyszer,
• az esti olvasásért az ágyban,
• a hosszú közös sétákért, kirándulásokért.

Ti is "átszaladtok" a hétköznapokon? Vagy ti nálunk jobban tudjátok értékelni az élet apró, örömteli pillanatait? Nektek mi a fontos az életetekben? Ti miért vagytok igazán hálásak?

Kívánok mindenkinek örömteli, boldog hálaadást! Hogy meglássuk azt, amiért igazán hálásak lehetünk a hétköznapok egyhangúságában is.

Carcassonne doboz - semmi sem lehetetlen

Tavaly Krisztián abszolút kedvence lett ez a társasjáték, teljesen rákattant. Megvette az alap játékot és onnantól kezdve mást sem csináltunk, mint játszottunk és kiegészítőket vadásztunk hozzá. Így a kezdetben 72 lapkás játék a sokszorosára szaporodott néhány hónap alatt. Nem fért már el a kezdő alapdobozban, ezért megosztva beköltöztette Krisztián az egyik kiegészítőébe is, de még így se lehetett a tetejüket rendesen rácsukni.
Így tavaly nagy kihívás elé állított: szeretné az egész játékot egyetlen dobozba tenni, ahol mindennek van helye és még igényesen is néz ki, ez legyen a születésnapi ajándéka.
Az egyik fórumon találtam egy mintát (a srác saját maga készítette el, így minden lapka, bábú, kiegészítő elfért benne), megmutattam Krisztiánnak, aki persze rögtön beleszeretett és kijelentette, hogy egy ilyet, vagy ehhez nagyon hasonlót szeretne ő is.

Forrás

Forrás

Megszerkesztettem hozzá a műszaki rajzot, és elkezdtem asztalost keresni, aki hajlandó elvállalni bármi áron.
De hatalmas falakba ütköztem, mert egyik asztalos hajtott el a másik után, senki sem volt elég leleményes ahhoz, hogy lehúzzon egy csomó pénzzel, cserébe egy egyszerű kis fa dobozért.
Ezért a 33. születésnapi ajándékok között Krisztián hiába keresgélte a dobozát, bizony csalódnia kellett, nem tudtam teljesíteni a kívánságát.
Aztán idén újra nekifutottam, hátha lesz mégis olyan asztalos, aki nem lesz szégyenlős és egy pofátlanul magas összegért elvállalja az elkészítését. De most sem akadt senki, aki elvállalta volna.
A következő születésnap is vészesen közeledett, én pedig nem akartam csalódást okozni az én szívem csücskének, így ráfeküdtem a témára és folyamatosan nézegettem a neten (minden fajta) fa dobozt.
A sok keresgélés meghozta a sikert és találtam egyet, ami méreteiben tökéletesen megfelelt a kívánalmaknak. Bár a belső elosztása nem volt ideális, de ez már csak a legkisebb probléma volt így rögtön meg is rendeltem.

Forrás

Forrás

Amikor megérkezett kivágtam belőle a belső elválasztókat, vettem 4x50x100-as léceket, dekopír fűrésszel beleszabtam a dobozba és ragasztópisztollyal rögzítettem. A dobozt kívülről és belülről diófa páccal lekezeltem kétszer, majd a doboz tetőre kis vésővel belevéstem a játék logóját.

Ez pedig a házi barkács doboz

Így készült el több mint egy év alatt az áhított doboz a játéknak. Olcsóbban megoldottam, mint arra számítottam az elején, igaz csak házi barkácsolással, de a végén nem volt Krisztiánnak semmiféle kivetnivalója benne.
Most már teljes volt az öröm és a boldogság, lehet játszani a következő Carcassonne partit.

Boldog születésnapot! - Dobostorta Krisztiánnak

A születésnapok nem a diétáról szólnak, nem gondolunk a kalóriákra, és egy cseppet sem érdekel minket, hogy mennyire egészséges a torta. Krisztiánom pedig ma ünnepli a 34. születésnapját, amire most kivételesen nem forma-, hanem Dobostortát kért magának. És ha már dobos torta, akkor természetesen az eredeti Dobos József receptje alapján nem pedig valami pudingos szörnyűség. Hajdú Anna Hagyomány és Nosztalgia blogján közzétette az eredeti receptet, ami alapján én is dolgoztam. És az eredmény össze sem hasonlítható az ócska utánzatokkal.

Dobostorta (az eredeti recept)

Hozzávalók:

A piskóta lapokhoz:
6 db tojás
6 lat porcukor (azaz mai mértékegységgel 10 dkg)
6 lat liszt (vagyis 10 dkg)
2 lat olvasztott vaj (vagyis 3,5 dkg)

A krémhez:
4 db tojás
12 lat porcukor (20 dkg)
14 lat vaj (23,5 dkg)
2 lat szilárd kakaómassza (helyettesíthető 3,5 dkg 99%-os étcsokoládéval)
1 lat vaníliáscukor (1,7 dkg)
2 lat kakaóvaj ( 3,5 dkg)
20 dkg étcsokoládé

A karamellhez:
15 dkg porcukor
4 ek víz
2 tk ecet
2 tk vaj

Lat régi mértékegység 1 lat = 1,7 dkg

Nem most először sütöttem dobostortát, ezért már tudtam azt, hogy a piskóta tésztáját nem szabad egyszerre bekeverni, mert mire a 4. lapot tenném be a sütőbe, addigra összeesik és már csak papírlap vastagságúak lesznek további piskótakorongok. Ezért kettesével kevertem be a piskóták tésztáját, amit így 3 körben sütöttem ki. A sütőt bekapcsoltam 180°C-ra alsó-felső sütésen, a 22 cm-es tortaformámat pedig 6 szilikonos sütőpapír lapon körberajzoltam külön- külön.
2 db tojás sárgáját kikevertettem 1,6 dkg porcukorral, amíg szinte teljesen elveszítette a színét és kifehéredett, közben a 2 db tojás fehérjét 1,6 dkg porcukorral kemény habbá vertem. A tojássárgájás keverékhez hozzáforgattam 3,3 dkg lisztet, belecsorgattam 1,1 dkg  olvasztott vajat, végül óvatosan hozzáforgattam a felvert tojások fehérjét. 2 db megrajzolt sütőpapírt sütőlapra tettem (rajzolt felükkel lefelé) és a megrajzolt körvonalakon belül elosztottam a piskóta tésztát. Simító spatulával egyenletesen elkentem a tésztát a körvonalakon belül és egyenként aranyszínűre sütöttem őket pár perc  alatt (pontosan nem néztem mennyi ideig tartott). Ezt a folyamatot megismételtem még kétszer, így lett összesen 6 db piskóta lapom.

A krémhez a tojásokat hőálló tálba ütöttem, hozzákevertem a porcukrot és folyamatosan kevergetve vízgőz felett csípősre melegítettem (vagyis amikor az ujjam hegyét beledugtam már csípősen égette, és ki kellett húznom). Amikor kellőképpen felmelegedett levettem a vízgőzről és habverővel egészen kihűlésig vertem. Közben a vajat robotgépben alaposan kikevertettem, ez eltartott legalább 8-9 percig, nagyon lágy és krémes lett.
A kakaóvajat, a csokoládét és a kakaómasszát (99%-os étcsokit) egy tálkába tettem és a mikróban megolvasztottam 200 watton háromszor másfél perc alatt (közben minden alkalommal megkevertem). A kikevert krémes, lágy vajhoz hozzákevertem az olvasztott csokoládés egyveleget, majd az egészet a tojásos habba forgattam.
 Az összeállításnál a legszebb lapot félretettem a karamell kalaphoz, a maradék öt lapot megtöltöttem a krémmel, bevontam vele az oldatát, a tetejét és egy adagot félretettem a díszítéshez (a krémet összesen 6 egyenlő részre osztottam, a töltéshez, bevonáshoz és díszítéshez).
A karamell recept Macikonyha oldaláról van, mert az eredeti receptnél nem volt megadva. A hozzávalókat egy kis lábasban összekevertem és közepes hőmérsékleten borostyánszínűre karamellizáltam folyamatos kevergetés mellett. Ekkor a félretett piskótalapra öntöttem és villámgyorsan egy simító spatulával egyenletesen eloszlattam rajta. Mielőtt még megszilárdult volna, vajazott élű késsel 12 cikkelyre vágtam. (Érdemes vigyázni vele, mert a karamell brutális égési sérüléseket tud okozni. Még kész szerencse, hogy most csak egy helyen csorgott rám és égetett meg.)
A torta tetejének a szélén csillag csöves habzsákkal 12 ponton krémrózsákat nyomtam, amikre ferdén ráillesztettem a karamelles piskóta cikkeket. A torta közepére még egy krémrózsát nyomtam (ebbe lett beleszúrva a gyertya).
Krisztián nagyon örült neki, és nem mellesleg nagyon is ízlett neki a rendelt torta.

Életem és véremet, akarom mondani bőrömet adtam a tortáért

Az ifjú Indiana Jones legújabb kalandjai 1.

Mióta beköltözött a lakásunkba és az életünkbe Indike, azóta nem adtam hírt róla. Ez volt az összeszokás ideje. Jelentem ezen túlestünk, megismertük egymás személyiségét és alkalmazkodtunk (leginkább mi hozzá, mert a gyerek kissé öntörvényű).

Az ominózus cselezés, avagy jöhet a második adag vacsora

Személyiség
Igazi öntudatos süniről beszélhetünk Indianaval kapcsolatban. Ha valamihez nincsen kedve, a fejünk tetejére is állhatunk akkor sem hajlandó részt venni a mókában (persze azért vannak rásegítő cselek, de erről bővebben egy kicsit később). Nagyon érdeklődő, akarom mondani borzasztó kíváncsi, még annak ellenére is, hogy a sünik alapvető természetéből adódóan ő is kissé félős összerezzen a hirtelen mozdulatoktól, hangoktól.
Emellett igazi lakberendező, reggelre van hogy leküzdi a feljáró csövön keresztül a papírgurigáját, esetleg bevonszolja a házikójába, vagy a labdáit gurítja le a lépcsőn.

Étkezés
Amikor elhoztuk a tenyésztőtől kaptunk némi útbaigazítást arról, hogy mit kell ennie, mit nem szabad és mi az amire oda kell figyelnünk.
Azt már az elején tudtam, hogy napos egeret biztosan nem fog kapni, nem engedek be semmi ilyesmit a lakásba (bocsi Indi).
Ami nagyon jó lett volna neki az az Argentin csoki csótány vagy a tücsök, nos csótány szintén nem jöhet a lakásba, de a tücsöknek nincs akadálya, már amennyiben Krisztián hozza haza az állatkereskedésből, Ő roppantja meg a fejüket és Ő kínálja őket a gyereknek. Nos az első kísérletünk alkalmával csakis akkor volt hajlandó jó szájízzel elfogyasztani, amikor Krisztián már teljesen leválasztotta fejét a törzséről a ciripelőnek.
A legközelebbi alkalommal már így se volt hajlandó. (Fél, megijed majdnem minden fajta mozgó eleségtől, szerintünk a természetben életképtelen lenne egy ilyen  kis betoji süni.) Szóval többet már a tücsökkel sem próbálkozunk.
Bezzeg a lisztkukacból habzsol a gyerek (akarom mondani habzsolna, ha nem szabnék gátat a torkosságának). Kezdetben Krisztián kézből adogatta neki, de rájöttünk, hogy a keze átveszi a kukac szagát és utána Indike hajlamos megharapni még egy kis finomságot remélve. Azóta csak a dobozt nyújtjuk neki oda, onnan veszi ki ő maga (ez így jó, mert még én is meg tudom etetni). A kukac a varázsszó nálunk, azért bármire képes a kis rafinált, sőt néha azon fifikázik, hogy ha a földszinti részben etettünk és elraktuk már a dobozt, utána még felrongyol az emeletre hátha elfelejtjük, hogy ő már kapott vacsit és kicsikar belőlünk néhány extra darabot. (Krisztián nagyon engedékeny, Ő az aki mindig ellágyul egy cuki kis süni pillantástól, szóval általában bejön a csel).
Kaptunk a kezdő csomagban prémium minőségű csirkés konzervet, amikor hazahoztuk Indit, de rá kellett jönnünk, hogy nagyon válogatós (tisztára, mint Krisztián) és a csirkehúst semmilyen formában nem hajlandó megenni, akkor inkább csak száraz tápot flamózik dacból.
A pulykát viszont imádja, főzve, ici-pici kockákra vágva szoktam neki adni. Elveszi a kezemből, nem hezitál rajta.
Amit még hajlandó betolni az a sült csirkemáj, egy csepp olajon szoktam neki kisütni és utána szintén ici-pici kockákra vágva kézből adom neki.
A gyümölcsökkel, zöldségekkel szintén hadilábon állunk: nyár végén a sárgadinnyét utálta, az őszibarackból egy keveset hajlandó volt enni, a vilmoskörte viszont igazi favorit volt. A sütőtököt szintén otthagyja, viszont a főtt sárgarépát hajlandó elmajszolni.
Tápból még mindig azt adjuk neki amit a tenyésztőtől vettünk  prémium gabonamentes Hill's kutyustápot. Nagyon gazdaságosan működik, mert naponta alig 0,5-1 evőkanálnyit ropogtat el.
Tulajdonképpen az etetése nagyon gazdaságos, olyan kis adagokat eszik (a nagy kiadás a sünpalota megcsináltatása és maga a sünike ára volt) tulajdonképpen havi 1000-1500 Ft-ból megússzuk a tartását.

Kalandok
Amikor már kellőképpen megszokott nálunk Indiana rá kellett jönnünk, hogy méltán érdemelte ki ezt a nevet. Korábban már említettem, hogy a sünlakot egy már meglévő polcomból alakíttattuk ki, kétnútos tölgylécet szereltettünk az elejére, amibe (szintenként) 2 db 2 mm vastag plexi lap került tolóajtó gyanánt. Nos a mi kalandorunk (a mai napig sem értjük hogyan csinálja) elhúzza valahogy a tolóajtót és az éjszaka közepén sétára indul. Első alkalommal hajnalban a kisszoba sarkában a gardrób mellé furakodva találtam meg. Furcsa volt, hogy rossz irányból jönnek a zörejek, mert az odúja pont a szoba másik felében van.
A következő desszantolására alig pár napja került sor: hajnali 4-kor arra ébredtem hogy valami nagyon zörög a fejünk mögött lévő számítógép asztalnál. Nos amikor a telefonommal odavilágítottam derült ki, hogy sünike éppen az elosztón keresztülmászva igyekszik bejutni a gép háta mögé.
Viszont amint meglátta a fényt rögtön bespurizott az ágyunk alá. Így fordult elő az, hogy fél órát töltöttem a kicsalogatásával és elkapásával, miközben Krisztián az igazak álmát aludta.
Szóval nem hazudtolja meg magát, de remélem a bejárati ajtónkat még egy ideig nem tanulja meg kinyitni :)
Ami viszont folytonos mérgelődésre sarkall, az az ahogyan a dolgát végzi a mi kis drágánk. Bemászik a forgója mögötti sarokba (akkorára nőtt, hogy már laposkúszásban is alig fél be), és ott a figyelő tekintetek elől elbújva könnyít magán. Ezzel még nem is lenne gond, mert milyen okos és illedelmes ez a gyerek nem fektet mindenfelé "kábeleket". De a gondok ezután kezdődnek, mert úri gyerek módjára neki muszáj kitörölnie a hátsó fertályát, és ezt meg is teszi minden alkalommal a szekrény oldalsó fehér bútorlapján.

Habzsi-dözsi, eszik amennyi csak befér a szájába

Hát igen, a kukacért bármire hajlandó

Annyira bealudt, hogy elfelejtett beljebb mászni a bújózsákjába

Az esti kosármeccs

Egyébként nagyon szeretjük a mi kis süninket (egyenlőre ő a pótgyerekünk). Valószínű ő is szeret (na jó lehet, hogy ez kicsit erős volt), de legalább is megszokott már minket. Imádja, ha a hasát simogatjuk, az állát vakargatjuk, viszont kézben lenni utál, mert nincsen biztos pont a lábai alatt.

Most derült ki pl. hogy ha egyszer végre lesz (igazi) gyerekünk akkor a rossz zsaru-jó zsaru szülői leosztásból Krisztián lesz a jó (az engedékeny, akinek könnyű ellágyítani a szívét), én pedig a rossz (vagyis akinek szigorúnak kell lennie). Amikor hazahoztunk szintúgy veszekedtünk, mint az igazi szülők, amikor nem értenek egyet a gyereknevelésben (mi meg a süni kézhez szoktatásában nem értettünk egyet).
Sok mindent tanultunk mióta velünk van, sok örömteli élményünk és bosszankodni valónk volt, pont mint egy igazi családban :)

A legfinomabb vajas pogácsa

Tartalmas leves mellé mindig készítek valamilyen aprósüteményt, Krisztián legjobban a croissant-t és a pogácsát szereti. Hétvégén már el is kezdte mondogatni, hogy mostanában "olyan egészséges ételeket eszik csak, hogy már itt lenne az ideje, ha készítenék neki egy jó kis magyaros, zsíros kaját, mert valahogyan kompenzálnia kell a sok zöldséget, gyümölcsöt". :)
Ha már a gulyáslevesre esett a választása, akkor legyen mellé valamilyen rágcsa is, rajtam a döntés, hogy croissant-t vagy pogácsát készítek hozzá. Nálam pedig nagyon egyszerű szokott lenni a döntés: melyikbe kell több vaj?
Mert mindenféle szeméttel (bocsánat margarinnal) még sütni sem vagyok hajlandó, nemhogy kenyérre kenni, így általában a hűtő vaj tartalma dönt afelől, hogy mit süssek.
Mivel még a nagy bevásárlás előtt vagyok, ezért készül most omlós vajas pogácsa nálunk, ami nemcsak hihetetlenül finom, de légmentesen zárható dobozban 3-4 napig is ugyanolyan friss maradna, mint közvetlenül a sütés után, persze, ha ennyi ideig kibírná nálunk egy adag pogácsa.

Recept innen

Vajas pogácsa

Hozzávalók:
25 dkg liszt
12,5 dkg vaj
3 db tojás
2 ek tejföl
1,5 dkg élesztő
0,5 dl tej
1 tk cukor
1,5 kk só
10 dkg reszelt trappista sajt

A lisztben elmorzsoltam a vajat, 2 db tojást, a cukrot, a sót és a tejfölt jól összekevertem.
A masszát beleöntöttem a lisztes részbe, majd hozzáöntöttem a meglangyosított tejet és belemorzsoltam az élesztőt is (felesleges külön felfuttatni, így is ugyanúgy meg fogja emelni a tésztát, hiszen pihen majd eleget). Először borzasztóan ragad, de így a jó nem rontottam el semmit.
A tésztát alaposan meglisztezett nyújtólapra borítottam és kb. 15 percet pihentettem, majd kinyújtottam már amennyire ezt a ragacsot nyújtani lehetséges (most az elején talán egyszerűbb kézzel húzni). A kapott tésztalap oldalát 2/3-ig behajtottam, majd a másik oldalát ráhajtottam a már behajtott tésztacsíkra, végül alulról felfelé félbehajtottam az egészet. A nyújtást hajtogatást még háromszor megismételtem fél órás pihentetésekkel. Az utolsó nyújtás végére a tészta teljesen jól kezelhető állagú lesz.
Ujjnyi vastagra nyújtottam ki a jól meghajtogatott, kipihentettet pogácsa tésztát. Felvert tojással lekentem a tetejét és megszórtam reszelt sajttal. 3 cm-es pogácsaszaggatóval kiszaggattam, sütőpapírral bélelt sütőlemezre pakoltam a pogikat és 180°C-ra előmelegített sütőben alsó-felső sütésen,  gyönyörű aranybarnára sütöttem őket. Vigyázat nem lehet abbahagyni! :)

Márton napi libacombok vörösboros párolt káposztával

Úgy tartja a mondás, hogy aki Márton napon nem eszik libát egész évben éhes lesz. No ezt mi nem hagyhattuk, ezért már jó korán szóltam a mi hentes Gyurinknak, hogy tegyen nekünk félre 2 szép hízott libacombot.
Mivel szombat reggel még viszonylag jó idő volt, így biciklire pattantam és eltekertem a piacra a combokért.
Gyönyörű szép nagyok és frissek voltak (de biztos déli típusúak, mert az epilátort hírből sem ismerték :) a hibát itthon csipesszel kellett orvosolnom).
Hagymás tört krumplival, nekem párkáppal, Krisztiánnak savanyított lila káposztával (mert ő csak ilyen formában hajlandó káposztát enni) hihetetlenül finom Márton napi ebéd lett belőle.

Sült libacombok vörösboros párolt káposztával

Hozzávalók:
2 db hízott libacomb
2 ek libazsír
1 közepes fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
só
őrölt bors
a kisebb fej lila káposzta
1 közepes fej vöröshagyma
2 ek kacsazsír
1 ek cukor
2 dl vörösbor
só
őrölt kömény
vörösborecet

Az "epilálás" után a libacombokat megmostam, alaposan besóztam és jól bedörzsöltem őrölt borssal. Befektettem őket a kacsasütőbe (bőrös felükkel lefelé, hogy ki tudjon sülni a zsírjuk), melléjük dobáltam a felcikkezett hagymákat, libazsírt pötyögtettem köré 1 dl vizet öntöttem alá. Rátettem a kacsasütő tetejét és 180°C-ra előmelegített sütőbe tettem alsó-felső sütésen. Kb. 1 óra múlva kivettem a sütőből, és megfordítottam a combokat, hogy a bőrük is szép ropogósra sülhessen. Újra lefedtem és visszatettem még egy órára a sütőbe.
A káposztát legyalultam (na jó nem én hanem a robotgép, mert ez egy utálatos meló), a hagymát felkockáztam. A kacsazsíron cukrot karamellizáltam, majd hozzáadtam a hagymát és a káposztát. Sóztam, megszórtam őrölt köménnyel, ráöntöttem a vörösbort és fedő alatt, alacsony hőmérsékleten pároltam. Mivel nem lett elég savanyú az én szájízemnek, ezért vörösborecettel még savanyítottam a végén rajta.

Finom, omlós libasültünk lett karamellizált hagymás tört krumplival és illatozó párolt káposztával. Szóval megmenekültünk a jövő évi éhezéstől.

Hirtelen 30 - Red velvet azaz vörös bársony torta

Nagyon gyorsan elrepült az idő, főleg mostanában rohannak a napok, hónapok, évek. 30 éves lettem. És mi történt ezalatt a 30 év alatt?
Volt, hogy jó kislány voltam, de bosszúságot is okoztam bőven a szüleimnek. Hoztam jó és rossz döntéseket egyaránt. Sokat tanultam (legtöbbször az elkövetett hibáimból), ma már sok mindent másként csinálnék, de abban is hiszek ,hogy a megtörtént események által fejlődtem és lettem azzá az emberré, aki most vagyok.
Komolyodtam, mostanra már ténylegesen felnőttként gondolkodok, döntök és nézek ki, de olykor még mindig előbújik belőlem a kisgyerek (mert ugye a gyerekkort életünk végéig a szívünkben kell őriznünk).
Annak idején amikor Krisztián töltötte be a 30-at, nagyon kitettem magamért mind torta, mind meglepetés terén (mert mindig azt mondogatta, hogy ő majd csak 30-on túl lesz felnőtt) és most ő volt az, aki már 2-3 hónapja elkezdte tervezgetni az enyémet.
Kérdezte, hogy milyen tortát szeretnék, mert legalább ezen az egy születésnapomon ne én süssem meg a saját tortámat, én pedig meg is mondtam a kívánságomat: vörös bársony tortát szeretnék.
Aztán néhány hét múlva letörve közölte, hogy lehetetlen a kérésem, mert a cukrászok még csak nem is hallottak róla, és hiába győzködte őket, hogy visz nekik receptet, mégy úgy is elhajtották :)
A történet vége az lett, hogy egyezséget kötöttünk, ő rendel egy túrós formatortát, én pedig sütök egy mini vörös bársonyos sajttortát krémsajtos mázzal.
Amihez tökéletes inspirációt szereztem Michele blogján, az utasításokat követve a vörös bársony torta receptjét Martha Stewarttól hoztam, a sajttortáét pedig Dorie Greenspantól. Mivel mini tortát sütök (16 cm), ezért az eredeti mennyiségeket is le kellett osztani a vörös bársonyt feleztem, a sajttortát pedig negyedeltem.

 

Hatalmas sikere volt (mindenkinek jobban ízlett, mint a cukrászdai)

Vörös bársony torta sajttorta töltettel krémsajt mázzal

Hozzávalók:
Vörös bársony tortához
14 dkg finomliszt
1 ek holland kakaópor
0,5 tk só
15 dkg cukor
1,8 dl olaj
1 db nagyobb tojás
piros folyékony ételfesték
0,5 tk vanília kivaonat
1,2 dl író
6 g szódabikarbóna
1 tk ecet

Sajttortához:
22,5 dkg krémsajt
7 dkg cukor
csipet só
0,5 tk vanília kivonat
1 db nagyobb tojás
80 ml sűrű tejföl (min. 20%-os)

Krémsajt mázhoz:
25 dkg vaj
12 dkg krémsajt
25 dkg cukor
0,5 tk vanília kivonat

Minden pénteken a születésnapomon kezdődött, mert a sajttortát egy nappal a töltés előtt kellett elkészíteni. A kapcsos tortaformámat alulról négy réteg alufóliába csomagoltam, hogy a vízfürdő ne szivároghasson be sütés közben a sajttortába, vagy épp fordítva a sajttorta ne akarjon kiszökni a vízfürdőbe. A sütőt bekapcsoltam 175°C-ra alsó-felső sütésen, így kellőképpen bemelegszik mire a sajttorta bekerül.
A krémsajtot tálas mixerbe tettem és közepes fokozaton kb. 4 perc alatt lággyá és krémessé habosítottam. Hozzáöntöttem a cukrot és további 4 percig kevertettem a géppel, majd a só és a vanília kivonat került bele. Amikor tökéletesen elkeveredtek következett a tojás következett, végül a tejföl. A masszának tökéletesen homogénnek kell lennie, minden hozzávalónak jól el kell oszlania benne, csak akkor lesz tökéletes a végeredmény. A masszát 16 cm-es kapcsos tortaformába öntöttem.
A legnagyobb tepsimbe beletettem a bebugyolált tortaformát, és forrásban lévő vizet öntöttem a tepsibe, annyit, hogy a tortaforma feléig érjen.
Visszavettem a sütő hőmérsékletét 160°C-ra és 90 perc alatt megsütöttem. Amikor letelt az idő kikapcsoltam a sütőt, kinyitottam a sütőajtót és egy fakanállal kitámasztottam, így hagytam hűlni egy órán át (a lassú hűlés megőrzi a sajttorta felületének épségét, nem fog berepedezni). Ezután lefóliáztam és betettem a hűtőbe egy éjszakára pihenni.
Másnap délelőtt készítettem el a vörös bársony tésztakorongokat, egyesével egymás után. A sütőt bekapcsoltam 175°C-ra alsó-felső sütésen, a tortaforma aljába szilikonos sütőpapírt vágtam, az oldalát pedig kivajaztam.
Az olajat és a cukrot tálas mixerbe tettem és közepes sebességgel addig kevertettem, amíg az összes cukor el nem olvadt. Majd a tojást ütöttem bele és belekevertem az ételszínezéket, meg a vanília kivonatot.
Alacsonyabbra vettem a fordulatszámot és több részletben hozzákevertem a lisztet, kakaóport, sót és az írót.
Egy kis tálkában összekevertem a szódabikarbónát az ecettel megvártam amíg felhabzik és végezetül ezt kevertem a tésztába. A kapott mennyiséget lemértem és két részletben kisütöttem a már előre kibélelt tortaformában kb. 20-30 perc alatt. A piskótakorongokat rácsra tettem hűlni, közben pedig elkészítettem a krémsajtos mázat.
A tálas mixerbe tettem a lágy, felkockázott vajat és közepes fordulaton habosra kevertettem. Ekkor adtam hozzá a cukrot és a vanília kivonatot. Amikor már minden cukorszemcse teljesen elolvadt a vajban, és homogén massza lett belőle akkor adtam csak hozzá a krémsajtot. Addig kevertettem, amíg meglágyult és teljesen elelegyedett a vajas krémmel. Ezzel el is készült a máz.

Amíg a család meg nem érkezett, addig hűtőbe tettem, nehogy elfolyjanak a virágaim.

Ez pedig a legcukibb ajándék, amit valaha a húgicámtól kaptam:

Krisztiántól is kaptam tortát, mert tudja, hogy milyen cipő őrült vagyok (mert minden fazonból jó, ha van és természetesen több színben, hogy mindenhez fel lehessen venni,  többségében magassarkú, mert az kifejezetten jól áll, szóval bolondulok a szép cipőkért) megkaptam a magam "unikornisát" egy Manolo Blahnikot. Igazi úgy sem lesz soha a gardróbunkban (gondolva az árára), ezért torta formában egy kisebb vagyonért csináltatott nekem egy egyedi túrós tipegőt.

A magyar egészségügy siralmas állapota

Muszáj elmesélnem a történetünket, mert ezt már semmiképpen nem veszi be a gyomrom. Tanulsága van, nem is kicsi.
Kérlek Titeket vigyázzatok az egészségetekre, ne legyintsetek csak egyet, hogy majd lesz valahogy, mert egyedül Ti magatok tudtok tenni azért, hogy hosszú egészséges és minőségi életet élhessetek.

Anyukám keresztanyja (74) már régóta mondogatta a háziorvosának, hogy valami nincsen rendben nála hasi tájékon, jó lenne egy ultrahang. Az orvos folyamatosan lerázta azzal, hogy csak fel van puffadva, nem kell semmilyen vizsgálat. Néhány hónapon belül megelégelte a dolgot és megkérte anyukámat, hogy vigye el ultrahangos magánrendelésre, mert ő érzi, hogy probléma van, nem akar többet várni olyan SZTK-s vizsgálatra, amire elő sem akarják jegyezni.
Jött az első feketeleves az ultrahangon kiderült, hogy férfi ököl nagyságú daganat van a petefészkében. Rögtön továbbvitték nőgyógyászhoz, aki béltükrözésre küldte, mert ennek a mindössze 48 kilóra lefogyott (összeaszott) nőnek akkora hasa van, mint egy 7 hónapos kismamának. Szerencsére ott nem találtak semmilyen kóros eltérést.
Felkerült Pestre a Kék Golyó utcai kórházba, megnézte nőgyógyász, onkológus, aneszteziológus. A műtét előtti vizsgálatok közben kiderült, hogy gond van a szívével (nem szeretném túlságosan részletezni, de az Országos Kardiológiai Intézet nyitott szívműtétet javasolt meszesedés és billentyű probléma miatt), a szakvéleményben leírták, hogy altatásban nem lehetséges a daganat eltávolítása, DE epidurális érzéstelenítéssel elvégezhető a műtét.
Hétfőn a szüleim elvitték a Keresztmamit először az onkológushoz, akivel átbeszélték a lehetőségeket és megegyeztek, hogy a beteg a  műtétet választja, ő pedig vállalja, hogy altatás helyett epidurális érzéstelenítést alkalmaz a műtétnél.
Átmentek a nőgyógyászatra, ahol beszéltek a doktornővel. Négy lehetőséget vázolt fel, mert a betegnek kell döntenie, hogy mi történjen vele (úgy is aláíratnak vele 1001 féle nyilatkozatot, hogy mindenért a betegé a felelősség):

1.  Nem csinálnak vele semmit, hazaküldik és otthon várhatja az áttéteket, a fájdalmakat, a morfiumot és a halált.
2. Mintát vesznek a daganatból (de hozzátette a doktornő, hogy ez szinte 100%-ban azt jelentené, hogy a szúrásnál a daganat szóródik, és azonnali áttéteket képez)
3. Leszívják a hasából a vizet, amit valószínűleg a daganat termel és megkemózzák (a doktornő elmondta, hogy a kétkomponensű kemóból csak egyet adhatnak neki a szíve miatt, ami elég ahhoz, hogy minden élő és egészséges sejtet elpusztítson, önmagában viszont nem tud a rákos sejtekkel szembeszállni. Kijelentette, hogy a ebben az eset biztos a szenvedés és a hamar bekövetkező halál. Szóval kifejezetten nem javasolta.)
4. Epidurális érzéstelenítéssel megműtik.

Szerdán befektették a kórházba, hogy másnap megműtik, de mivel a beteg nem vitt magával a műtéthez szükséges 2 egység vért ezért a műtétjét elhalasztották. Apukám azonnal elment irányított véradással küldeni neki az elvárt 2 egységet.

Így csütörtökön délelőtt kitűzték a műtétet péntek reggelre, és be is adták neki a hashajtókat.

Aztán csütörtök délután 4 órakor a sokkoló hír: áthúzták a terveket nem hajlandóak megműteni, mert mi van, ha meghal a műtőasztalon, milyen lelkiismerettel kell tovább élnie a műtő orvosnak azután.

(Zárójelesen hozzáteszem, hogy minden műtét közben léphetnek fel komplikációk. Még egy egyszerűnek kinéző műtét során is történhetnek olyan váratlan dolgok, ami miatt a beteg már nem ébred fel soha. Ennek a kockázata, ha csak kis eséllyel is, de mindig ott lebeg az operáció felett. És ezt a műtő orvosok is megtanulták kezelni az évek alatt, mert ők megtettek mindent, hogy a beteget megmentsék legjobb tudásuk szerint.)

Helyette adnak neki kemót (amire ugye 3 nappal korábban azt mondták, hogy rövid élete lesz, és iszonyú kínokat kell kiállnia - kezdődött a hazugság, hazugság hátán spirál). Inkább menjen el szívműtétre, és ha majd abból "felgyógyult" (ugyan mennyi esélye van felgyógyulni egy szívműtétből, amikor egy "időzített bomba" ketyeg a szervezetében azt a pillanatot várva, hogy mikor "robbanhat szét" és adhat áttéteket máshova is?), akkor újra beszélhetnek erről az agresszív daganatról, ami néhány hónap alatt ekkorára nőtt.

Elmentünk érte, hogy hazahozzuk, mert a kemót semmiképpen sem akarta vállalni. A szüleim pedig bementek az orvoshoz, amíg én ápolgattam a lelkét a folyosón.

Az orvos kerek perec kijelentette, hogy nem akarnak kezdeni vele semmit, menjen haza a beteg haljon meg ott, úgy ahogyan Ő  akar (meg persze úgy, ahogyan az áttétek majd végeznek vele).

A dolgok ott változtak meg a doktornő hozzáállásában, amikor egy igen magas pénzösszeg zsebbe való/borítékba csúsztatós formában átadásáról került szóba (500.000 Ft). Abban a pillanatban, amikor meghallotta az összeget, rögtön nagyon készséges lett, és már indult is volna leegyeztetni a másnapi műtétet.

A végén megtagadtuk a műtétet, és elhoztuk haza a Keresztmamit, mert Ő úgy döntött, hogy addig és úgy fog élni, ahogyan azt a jó Isten elrendelte.

Amiért ezt az egészet leírtam csak azért van, mert hiába fizetett/fizetek/fizettek mindannyian TB-t, EÜ-t, hiába lehetne segíteni rajta/rajtam/rajtatok, ha  nem elég vastag a pénztárcátok haljon/haljak/haljatok meg úgy ahogy akartok. Ha elég vaskos a boríték mindenki élhet.

Szerintetek mennyibe kerül egy ember élete? A sajátotok, a családotoké? Ti mit adnátok meg azért hogy élhessetek, vagy mondjuk az édesanyátok élhessen?

Nem nevesítek meg egyetlen orvost sem (pedig megérdemelnék), mert egy kaptafa szinte az összes. Természetesen kivétel a becsületes kisebbségnek, akik nem hitegetik a beteget, hogy dönthet a saját élete felett, miközben hiú reményeket keltenek, és közben megkínozzák egy amúgy is beteg és szenvedő embert. Ez borzasztó kegyetlenség! Tisztességes és a beteg számára is elfogadható, ha közlik már az elején (amikor az orvosok számára is bizonyossá válik), hogy már nem lehet mit tenni, elkéstek a műtéttel. Soha ne kerüljetek hasonló helyzetbe.
Mi is már csak egyet tehetünk: Imádkozunk.
A jó Isten adjon neki a hátralevő idejében szenvedésmentes életet, amit velünk a családdal tölthet, akik igazán szeretik és törődnek vele.

Update: 4 hónap múlva temettünk.

Eszterházy zúza

Nem mindenki szereti az állati belsőségeket (én sem mindegyiket), de a szívért, a májért és a zúzáért kifejezetten odavagyunk mindketten Krisztiánnal, kiegészítve azzal, hogy ő nem irtózik a vesétől, velőtől, tüdőtől sem. Erről viszont mindig az jut eszembe, amikor gyerek voltam, és hétvégén a nagyszülőknél ebédeltünk, a nagypapa mindig kihalászta a levesből a tyúk/csirke fejét és egy kis deszkán kiskéssel kibányászta az agyát, mert nagyon szerette. Engem még azóta is ráz a gondolattól is a hideg. Hát igen van, aki az óvodában szerzi be az étel fóbiáit, én ezt a nagypapától kaptam.

De kicsit elkanyarodva a csirkeagyaktól sikerült egy kiló gyönyörű szép csirkezúzát vennem, és hogy kicsit Krisztián kedvére tegyek és ne megint kapros zúzapörkölt legyen belőle, kerestem egy új receptet. Így lett Eszterházy zúza az ebédje. 

Eszterházy zúza

Hozzávalók:
1 kg csirkezúza
2 db közepes vöröshagyma
2 ek olaj
3 db közepes sárgarépa
2 db közepes fehérrépa
3 db babérlevél
1 tk őrölt pirospaprika
0,5 tk őrölt bors
4-5 ek tejföl
1 ek liszt
1,5 tk só

A zúzát megmostam és vékonyan felcsíkoztam. A vöröshagymát felkockáztam és az olajon üvegesre pároltam, rátettem a felcsíkozott zúzát és fehéredésig melegítettem. Ekkor lejjebb vettem a hőmérsékletet, megszórtam pirospaprikával, őrölt borssal, beletettettem a babérleveleket és felöntöttem annyi vízzel, amennyi épphogy ellepte. Fedőt tettem rá és megfeledkeztem róla kb. 1,5-2 órára (akinek van kuktája hamarabb túl lehet a dolgon), közben megpucoltam a répákat és nagyon vékonyan felkarikáztam őket.
Amikor a zúza már majdnem teljesen megpuhult akkor sóztam és tettem bele a répákat.
A tejfölt a liszttel simára kevertem és a puhára főtt zúzához, répákhoz kevertem. Megvártam, amíg egyet rottyant és már el is készült az ebéd.
Az illata hihetetlenül csábító, meglátjuk Krisztiánnak elnyeri e a tetszését.

A zöld tejturmix

Tudom ez most meglehetősen bizarrul hangzik, de szó sincs arról, hogy valamiféle romlott tejről írnék. Az szerintem már köztudott, hogy (betegesen?) egészségmániás vagyok, mindent megteszek azért, hogy az életminőségünk a legjobb legyen, elkerüljenek minket a betegségek és fitten, boldogan élhessünk.
Az egyik legnagyobb bűnöm ilyen szempontból csak az, hogy nem tudok lemondani a tejtermékekről. Pedig legalább a téli időszakban amikor általánosak a felsőlégúti megbetegedések kerülni kellene, ugyanis a tej nyákképző, nehezebben tudunk kigyógyulni ezekből a betegségekből. Alternatív megoldásként gabonatejekkel lehet kiváltani (számtalan lehetőség közül választhatunk: rizs, szója, zab, köles, mandula, dió, kókusz) viszont a boltok polcain aranyáron mérik ezeket. Nem csoda, hogy nem vagyok hajlandó megvenni, viszont kis idő, energia ráfordítással a boltban vásárolható tejek töredékéért el lehet készíteni otthon is.
Tény, hogy a gabonatejeknek soha nem lesz olyan íze, mint annak a tejnek, ami ténylegesen a tehénből jött, de kitűnő alternatív megoldás a laktóz- és a tejfehérje érzékenyeknek egyaránt.
És hogy mitől zöld? A zöldségektől, mert a klorofill nagyon fontos az egészségünk szempontjából. Nemcsak lúgosítják szervezetünket, hanem nagyon sok élő enzimet, vitamint, ásványi anyagot tartalmaznak, továbbá ami a legfontosabb, hogy oxigénnel töltik fel sejtjeinket. Ez azért is lényeges, mert pl. a rákos sejtek oxigén szegény környezetben szaporodnak (sajnos ez a családunkban most aktuális téma).
Az ötlet nem saját: Fittanyuka blogján olvastam először róla. Egy kicsit átdolgoztam a saját konyhám felszereléséhez igazítva (de még mindig a megszabott alapelveken belül) és megszületett ez a zöld "trugyi", ami Krisztián szerint leginkább a brokkoli krémlevesre emlékeztet.

Zöld tej

Hozzávalók:
4 rózsa (nyers!) brokkoli
2 marék friss spenótlevél (vagy esetemben 2 ek fagyasztott spenótpüré)
6 dl kölestej
csipet só

Kölestejhez:
2 dl köles
6 dl víz + 2,5 l

Először a kölestejet készítettem el a megmosott kölest feltettem 6 dl vízben főni, kis hőmérsékleten addig főztem, amíg az összes vizet magába szívta. Kicsit pihentettem, hagytam hűlni, majd turmixba kanalaztam a kölest és további vízzel teljesen simára turmixoltam. Nekem ebből a mennyiségből 3 liter kölestejem lett.
A "zöld trutyihoz" a turmixba tettem a brokkolit, a spenótot, picit megsóztam és ráöntöttem 6 dl kölestejet.
Teljesen homogén lé lett belőle, az íze pedig olyan volt mint a nyers brokkolié, csak egy picit csípősebb a spenóttól. Krisztián is megkóstolta, de köszöni szépen nem kér többet belőle, ő még mindig irtózik a zöld ételektől (ez még óvodai hozadék nála). Nálam sem lesz mindennapos, de havonta egyszer szerintem teljesen bevállalható.

Májgaluska leves

Már egy párszor említettem, hogy Krisztián nagyon szereti a leveseket, én viszont annál kevésbé. Mióta külön főzök mindkettőnknek, azóta többször örülhet, mert heti 1-2 alkalommal biztosan kerül a tányérjába valamilyen formában. 

Szerda este Indinek csirkemájat sütöttem ki vacsorára, és amikor Krisztián megérezte az illatát, nyálcsorgatva kijelentette, hogy ő is valami májasat szeretne enni. Ebből jött az ötlet, hogy most hétvégére májgaluska levest fogok készíteni így dupla lehet az öröm: leves is lesz és májat is ehet. 

Sokat kísérletezgettem, amíg meglett a tökéletes recept. Volt, hogy szép kerek gombócok sikeredtek, de ehetetlenül kemények lettek, aztán több évnyi próbálkozás, kísérletezés után meglett a tökéletes recept. Ugyan nem tudok szép kerek gombócokat készíteni belőle csak galuskákat, viszont cserébe vajpuhák lesznek a főzés végére.

Májgaluska leves

Hozzávalók:
2 db kisebb sárgarépa
1 db kisebb fehérrépa
1 kisebb zellergumó fele
1 db paradicsom
40 dkg csirkemáj
3 ek liszt
1  db nagyobb tojás
1 tk aprított petrezselyemzöld
1 tk házi vegeta
2 gerezd fokhagyma
só
szemes és őrölt bors

A zöldségeket megpucoltam felaprítottam, a paradicsomot négyfelé vágtam (Krisztián imádja kiszürcsölni a héjából). A felaprított zöldségeket lábasba tettem, felengedtem vízzel, teatojásban szemes borsot tettem mellé és feltettem a tűzhelyre közepes hőmérsékleten főni. Amikor már majdnem megpuhultak a zöldségek akkor sóztam csak meg (mert így hamarabb megpuhulnak, rövidebb ideig kell főzni őket).
A májgaluskához a májat vágódeszkán késsel elkapargattam, a kapott pépet egy kisebb tálkába tettem, beleütöttem a tojást, hozzáadtam a lisztet, a petrezselyemzöldet, a zúzott fokhagymát, a vegetát, az őrölt borsot és fél tk sót. Az egészet jól kikevertem és teáskanállal a levesbe szaggattam. Miután feljöttek a leves felszínére még 3 percig főztem és el is készült a illatozó leves.
Azt hiszem ízében ez így tökéletes ahogyan van ezért még azt is elnézzük, hogy gombóc helyet galuska lett csak belőle.

A mi tönkölyös kenyerünk tang zhonggal

Egy időben Krisztiánnal mindketten teljes kiőrlésű kenyeret ettünk (jobban mondva én már évek óta csak azt eszem, Krisztiánt pedig sikerült rávennem, hogy ő is csatlakozzon hozzám). Aztán egyszer csak becsípődött nála valami, és onnantól kezdve újra fehér kenyeret kellett venni neki. Mert a kacsazsír, lekvár, mogyorókrém feltéttel nem jó a tömör, teljes kiőrlésű kenyér. Márpedig ő rákattant a kencékre, aztán amikor már nem csak ezeket ette, valahogyan nem akaródzott újra visszatérnie a teljes kiőrlésűhöz.

Viszont nagyon fontosak a teljes értékű gabonák, amihez nem jut hozzá szervezetünk az egyszerű fehér kenyérből, mert minden hasznos részt kirostáltak már a lisztjéből.

A teljes kiőrlésű lisztek tele vannak B vitaminnal, és rosttal nagyon fontosak a megfelelő idegműködéshez és az emésztéshez (bár erről a paleózók és a nyers étkezés hívei másképpen vélekednek).

Ezért döntöttem úgy, hogy újra nekiállok a kenyér sütésnek és hetente egyet én készítek itthon.

Az alap Limara mindennapi fehér kenyeréből lett kialakítva, viszont feljavítottam bio teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszttel és, hogy sokáig puha maradjon tang zhongot dagasztottam bele. Így kompromisszumot kötöttünk: puha belezetű kenyeret ehet Krisztián, de legalább teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszttel feljavítva és mind a ketten örülhetünk.

Külsőre nem különbözik a boltban is kapható fehér kenyerektől

Viszont a belezete inkább a korpás kenyérhez hasonlít

Tönkölyös kenyér tang zhonggal

Hozzávalók:
35 dkg kenyérliszt (BL 80)
15 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
2 tk só
2 ek olaj
csipetnyi aszkorbinsav (patikában por állagú kiszerelésben kapható)
20-22 dkg öregtészta (én 1 kg lisztből szoktam begyúrni és adagonként lefagyasztom)
1 dkg élesztő
1 adag tang zhong
1,9 dl víz

Tang zhonghoz:
3 dkg finomliszt
1, 5 dl víz

A tang zhonggal kezdem az egészet, a most olyan népszerű kenyérdoktorral. Hihetetlen de tényleg működik a kenyér belezete még a 4-5. nap után is lágy és puha tőle. Nem nagy ördöngösség az egész, a lisztet a vízzel egy kis lábasban összekevertem, feltettem a tűzhelyre és kevergetve elkezdtem melegíteni. Az elején látszik, ahogyan a vízben úszkálnak a liszt apró szemcséi, majd melegítés hatására, mint a rántás elkezd sűrűsödni. Amikor a fakanállal kevergetés közben már rajzolni lehetett a lábos aljára (vagyis, amikor kevertem a masszát a fakanál nyomán kilátszott a csík az edény aljáról), akkor készült el a tang zhong. Levettem a tűzhelyről és néha megkeverve (hogy ne bőrösödjön be) szoba hőmérsékletűre hűtöttem.
A kenyérhez kimértem egy dagasztótálba a liszteket, hozzáadtam az öregtésztát (néhány órával korábban kivettem a fagyasztóból, megvártam míg felolvad és szobahőmérsékletű lesz), a sót, az olajat, az aszkorbinsavat, az élesztőt, a vizet és a már kihűlt tang zhongot.
Kb. 5 perc alatt sima ruganyos tésztává dagasztottam, letakartam és félretettem pihenni 40-50 percre, majd 20 perc után megfordítottam a tálban a tésztát így még nagyobbra tud kelni.
Amikor a duplájára kelt kiborítottam a tálból a enyhén lisztezett nyújtólapra, a tenyeremmel kinyomkodtam belőle a levegőt, így lett egy szép kerek kb. 40-45 cm átmérőjű tésztakarongom.
A korong két oldalát behajtottam a közepéig és jól lenyomkodtam, majd a tetejét mindkét oldalról szintén, most háromszög alakban behajtottam a tészta közepe felé. (Részletes leírás és képes illusztrációk Limaránál.)
A keletkezett tésztacsíkot a felső behajtott vége felől szorosan feltekertem és szilikonos sütőpapírral kibélelt kacsasütőbe tettem az így kapott veknit. Három helyen bemetszettem a tetejét és rátettem a kacsasütő tetejét, így kelesztettem újabb 20 percig.
Amikor újra megkelt a vágások pedig szépen kinyíltak a kacsasütő tetejét alaposan bespricceltem vízzel és 220°C-ra előmelegített sütőbe tettem alsó-felső sütésen.
Kb. 45-50 perc kellett neki, hogy teljesen megsüljön (akkor jó, ha a tetejét vagy az alját megkocogtatva kong), kivettem a kacsasütőből rácsra tettem és hideg vízzel lespricceltem, hogy jó cserepes legyen a héja.
Amikor kihűlt konyharuhába csomagolva tettem el a kenyértartóba (nylon zacskóba tenni kifejezett vétek), így meglett az öröm puha kenyér amit lehet enni vajjal és lekvárral, kacsazsírral és újhagymával, vagy egyszerűen csak mogyorókrémmel, de legalább teljes kiőrlésű tönkölyliszttel dúsítva, hogy valamennyire egészséges is legyen.