2014. január 12.

Kemencés lángos

Most, hogy elkezdődött a január kicsit leeresztettem. Ebben a ködös, nyirkos időben nincs kedvem semmit sem csinálni. A főzés terén sincs semmi nagyobb fakszni, próbálok egyszerű ételeket az asztalra tenni. De most megfogadtam, hogy egy kicsit összeszedem magam, és beszabadulok a konyhába, mert ugyan finomak és egészségesek a saláta vacsorák, azért néha nem árt a változatosság.
Az adventi időszak alatt egyszer sikerült eljutnunk a tatabányai adventi vásárba, és ilyenkor ami szinte kötelező számunkra az a forralt bor és a kemencés lángos. Frissen sütve, gőzölgőn egyszerűen csodás. Én sajnos nem tudok megenni egyszerre egy egészet, ezért Krisztiánéból szoktam néhány falatot kapni.
Most a héten mindkettőnknek eszébe jutott (kicsit elnosztalgiáztunk rajta, hogy milyen finom volt) és megbeszéltük, hogy a vasárnapi ebédhez töki pompost fogok készíteni. Kis adagot sütöttem, mindössze két személyest, mert csak frissen finom igazán, és a zöldborsó krémleves mellé ennyi bőségesen elég.




Kemencés lángos avagy töki pompos

Hozzávalók:
17,5 dkg kenyérliszt
7,5 dkg rétesliszt
1 dkg élesztő
0,25 tk cukor
0,5 ek olaj
1-1,5 víz

Tetejére:
tejföl
fokhagyma
vöröshagyma
kolozsvári szalonna
hegyes erős paprika
trappista sajt

A tésztához a száraz hozzávalókat egy tálba öntöttem  (én az élesztőt sem szoktam külön felfuttatni), majd szép lassan hozzáadagoltam a vizet. A liszt minőségétől függ, hogy mennyit tud felvenni. A lényeg az, hogy rugalmas közepesen kemény tésztát dagasszak belőle.
Amikor már szépen eldolgoztam félretettem pihenni, hogy a duplájára tudjon kelni.
Közben a szalonnát felkockáztam és serpenyőben zsírjára sütöttem, a vöröshagymát felcsíkoztam, az erőspaprikát felkarikáztam, a tejfölt simára kevertem és belereszeltem a fokhagymát (picit sóztam, borsoztam, és szalonnazsírral is gazdagítottam).
A közben megkelt tésztát  újra összegyúrtam, majd kinyújtottam éppen csak akkorára, mingt a kis brownie-s sütőtálam. A tálat sütőpapírral kibéleltem, belefektettem a kinyújtott tésztát, megkentem a fokhagymás tejföllel, megszórtam a szalonna csíkokkal, a hagymával, a paprika karikákkal végül pedig sajtot reszeltem a tetejére.
Az egészet félretettem fél órára, hogy még egyszer meg tudjon kelni. Bekapcsoltam a sütőt 200°C-on hőlégkeverésre és 20-25 perc alatt megsütöttem a lángost.
Hihetetlenül finom lett, és ami még mellette szól, hogy itthon nem csak úgy tessék-lássék van megmutatva neki a feltét (megpakoltam jó gazdagon).
Most hogy jól laktunk (a fenét, majd szétpukkadunk) azt hiszem, egy ideig nem fogjuk hiányolni a menüből.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...