2015. augusztus 7.

Babajátékok az első évben

Ez a kezdő szülőknek (főként az anyukáknak) nagyon nagy dilemma, hogy milyen játékokat is adjunk a gyerekeink kezébe. A mai anyukák már tájékozottabbak, szeretnék, ha babáik fejlesztő játékokat kapnának, de természetesen legyen minden ellenőrzött minőségű, mérgező és veszélyes anyagoktól mentes. A reklámokban rengeteg márka tolja az arcunkba, hogy bizony az ő termékeiket kellene megvennünk sokszor több tízezres áron, ha jót szeretnénk cseperedő gyermekünknek.

Pedig ha túllátunk a nagy reklám kampányokon, akkor rájövünk, hogy nem kellenek ide 10 ezrek, hogy boldog és normál ütemben fejlődő gyerekünk legyen, sőt a játékok nagy részét otthon házilag mi magunk is el tudjuk készíteni (van amihez kicsit több kézügyesség kell, de rengeteg minden elkészíthető abszolút barkács analfabétaként is).

Az első hónapra nem kell készülnünk semmivel, a legtöbb baba ilyenkor még csak eszik és alszik (na jó a mi lányunk nem, ebben az időszakban alig aludt nappal és egyfolytában sírt, ordított), a szemük még nem tud távoli dolgokra fókuszálni, mindössze a tőlük maximum 30 cm-re látnak, és azt is elég homályosan.

A második hónaptól, amikor elkezdenek egyre többet ébren lenni  és szívesen nézelődnek maguk körül eljön az első játék ideje, az ágy/járóka fölé szerelhető, lógatható forgó. Ezt akár meg is tudjuk venni, de otthon is elkészíthető hurkapálcika, damil, hobbiragasztó, dekorgumi/filc/színes papír, fonal stb. segítségével. A lehetőségek tárháza szinte végtelen, a lényeg, hogy minél élénkebb színűek legyenek a forgóról lelógó játékok, mert a babáknak még nem tökéletes a látásuk viszont a kontrasztokat már nagyon jól érzékelik (először nekem is egy lágy pasztelrózsaszín-fehér színkombinációjú forgó tetszett meg, mert milyen jól ment volna a szoba összhatásához, végül rájöttem, hogy direkt jó, hogy nem vettem  meg méreg drágán a Brendonban).
Gréta kukacos-pillangós forgóját dekorgumiból készítettem, Kitti Levijérnek és Zsuzsi ikreinek (Esztinek és szintén Levinek) viszont már filcből varrtam. Az ötleteket pedig innen vettem.






A harmadik hónap környékén fedezik fel a babák a kezüket, nézegetik, mozgatják (majd hamm, bekapják :D ). Ekkor érdemes először a kezükbe adni csörgőt, na nem kell, mindenféle extra kivitelű csilli-villi, csacsi-ragyi darabra gondolni, a kiválasztásnál azt vegyük figyelembe, hogy ne legyen túl nehéz, mert még nem tudják a nehezebb tárgyakat megemelni és lehetőleg ne is beton keménységű, tömör darabot válasszunk, mert az elején sűrűn előfordul, hogy örömükben a nagy hadonászásban jól kupán vágják magukat vele. Nekünk egy tök egyszerű Tescos darab vált be, Gréta imádta rázni.
A vállalkozó kedvűek akár készíthetnek is filcből, maradék anyagokból, vatelinből és fém csörgőből házilag extra puha, (akár kézre, lábra tépőzárazhatót is) babacsörgőt.





Nem tudom miért, de ha megfigyelitek minden gyerek imádja a cetliket, vagyis a játékokba belevarrt használati, tisztítási utasításokat, a játék készítésének helyét tartalmazó cetliket. Sokszor ezek sokkal izgalmasabbak, mint maga a játék, éppen ezért soha ne vágjuk le a játékokról  :P
Kapható, de otthon egyszerűen elkészíthető címkerongyi, morzsolókendő.




Amikor beindul a fogzás szükség lesz rágókára, de tulajdonképpen mindegy szinte mit adunk a gyerek kezébe az első rögtön az lesz, hogy a szájához emeli, bő nyállal vonja be és elkezdi rágcsálni. Felesleges ezreket költenünk a legdizájnosabb és trendibb darabokra, mert ezeket hamar elhajítják, viszont a távirányítót, a telefont és a vezetékeket bármikor nagyon szívesen becsócsálnák.




Egyeseknél nagyon beválik a játszószőnyeg és a pihenőszék, de speciel Grétát egyik sem bűvölte el (pedig a legcukibb játszószőnyeget vettük meg neki egy kész vagyonért, nagyon szép, nagyon színes, és apa imádta a dallamokat, amiket az elefánt játszott, a pihenőszékben is maximum néhány percet volt képes eltölteni). Persze vannak gyerekek akiknél nagyon bejönnek mindezek, nem akarok senkit sem lebeszélni róla, de nem érdemes drága darabokat venni, itt is inkább az erősebb, kontrasztosabb színűekre koncentráljunk, ha veszünk.

Amikor a picik már helyváltoztatásra képesek érdemes olyan játékokat a kezük ügyébe tenni, amik mozgásra ösztönzik. A legegyszerűbb és legolcsóbb, ha egy üres fél literes műanyag üdítős palackot megtöltünk (akár ételszínezékes vízzel negyedéig, vagy akár szárazbabbal/lencsével/sárgaborsóval/rizzsel a hatodáig), így nem csak az kelti fel a figyelmüket, hogy elgurult a palack, hanem az is, hogy valami lötyög/zörög benne érdemes lenne közelebbről megvizsgálni (ám ahhoz utána kell iramodni).
Szintén nagyon hasznos lehet egy egyszerű színes gumilabda, vagy akár egy csörgős labda.





Rendszerint a nagyszülők és a látogatóba érkező rokonok szokták elárasztani a családot mindenféle (idegesítő/idegtépő) dallamot játszó kütyüvel, a gyerekek általában kivétel nélkül imádják és a végtelenségig nyomkodják, zenéltetik, amíg apa, meg anya meg nem unja és "titokzatos módon" örökre elromlik a szeretett, idegesítően zenélő kütyü.



Nagy tetszésnek szoktak örvendeni a könyvek (ajánlatos először a pancsoló könyvekkel kezdeni, mert ezek, nem áznak szét a nyálas, fogas "lapozgatástól", majd, ha már nem csak szájjal szeretnek olvasni a gyerkőcök, hanem ténylegesen nézegetik a képeket akkor át lehet térni a leporellókra. A normál vékony papírlapos mesekönyveket a gyerek, a könyvek és a saját érdekünkben még jó ideig kerüljük.




Egy éves kor alatt a formabedobó és a gyűrűpiramis normális rendeltetési használata még nem kivitelezhető, mert a finom motoros mozgások még nem elég fejlettek, de remekül ki tudják borítani a formákat, sőt össze is ütögetik őket, na meg persze megrágják :D

Lendkerekes guruló játékok szintén nagyon jó mozgásra ösztönzők és nem is kell egy egyszerűbb darabért, akár autóért vagyonokat fizetni.

Amikor eljön a pakolós korszak (mert igen előbb-utóbb minden gyereknél eljön), nem árt felkészülni egy nagy (műanyag, papír) dobozzal és a dobozba rakható sok-sok tárggyal . Ezek között lehet akár műanyag kiskanál, műanyag dobozkák, plüss állatok, pet palackok, stb. a lényeg hogy különböző nagyságú, tapintású, anyagú holmikkal találkozzon. No meg persze szükség van a szülők végtelen türelmére is, mert naponta minimum 138x meg fog ismétlődni a kipakolás, majd amikor már üres a doboz már nem olyan izgalmas ezért anya és/vagy apa folyton-folyvást vissza kell, hogy pakoljon mindent, hogy kezdődhessen előről az egész kipakolósdi.



Nem tettem említést direkt olyan játékokról, mint tanulókutyus, alvópajti, kúszó-mászó tigris pajti, stb. mert szerintem pont ez az a kategória, ami nélkül a gyerekek kitűnően tudnak fejlődni, kíméljük meg a pénztárcánkat a tízezres kiadásoktól, hiszen az ilyen beszélő, zenélő csodakütyük varázsa is csak 3 napig tart (a legtöbb gyereknél), utána csak egy újabb drága kacat lesz, amit a kezébe sem fog venni többet.

És mivel a gyerekek játszva tanulnak számukra minden játék, amit tőlünk látnak és leutánozhatnak. Például, ha anya sokat van a konyhában, süt-főz akkor a gyerkőc is nagyon szívesen fog dobolni a fakanállal a fazekakon, műanyag dobozokon, hiszen ezt látja példaként. Ha apa sokat szerel, a gézengúz is fogni fogja pl az egyik csörgőt, csavarhúzó híján és eljátsza, hogy mindent megszerel vele (a tv-t, a dvd lejátszót, a szekrényeket, az ajtókat, sőt előfordulhat, hogy még minket is).




Megpróbálom röviden összefoglalni a lényeget:

  • a gyerekek nem tudják, hogy melyik játék mennyibe kerül, így nem fogják többre értékelni azt a játékot, ami 10x többe került, mint egy egyszerű változat
  • a legjobb játékok mindig azok, amiket a felnőtteknél is látnak
  • egy kis kreativitással, kézügyességgel mi is készíthetünk fejlesztő játékokat
  • válasszunk olyan játékokat, amiknek élénkek a színei
  • ne akarjuk egyszerre 120 féle játékkal lekötni, nincs szüksége a túlzásokra, a kedvenc játékkal fog a legtöbbet játszani, amellett csak néhány játék lesz, ami rövid időre le fogja kötni a figyelmét
  • amellett, hogy igyekszünk a legjobbat adni a csemeténknek legfőképpen vegyük számításba, hogy az adott játék ne legyen veszélyes (apró, könnyen lenyelhető, törékeny, fejre ráhúzható, éles, szúrós, mérgező).
A legjobb pedig az amikor anya és apa együtt játszhat a gyerkőccel, akkor lesz igazán felhőtlen a móka. 
Nagyon sok örömteli, vidám játékos időt kívánok Nektek! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...