2015. december 7.

Hogyan nem büdösödnek be a vastag száradó ruhák

Sajnos 4 évvel ezelőtt, amikor megvettük a mi kis lakásunkat nem volt rá lehetőségünk (és pénzünk sem), hogy olyat választhassunk aminek erkélye is van (ennek sokszor érzem is a hátrányát). 49 m2 alapterületen lakunk hárman 2 szobában, maximálisan kihasználva minden centiméterét a lakásnak. Beköltözésünk után még csak egyszerű volt a helyzet, mert a nagy szobában volt a tényleges életterünk, a kicsiben pedig (szekrény híján) tároltuk  a ruháinkat és ott is teregettem. Aztán ahogyan telt az idő egyre jobban belaktuk a kisebbik szobát (amikor meglett a gardróbunk kikerültek a ruhák, de bekerült helyettük a berendezés), Gréta is birtokába vette, a mi szobánkban pedig lecseréltük a sarokkanapét hátunk egészségének az érdekében egy franciaágyra, így a szabad élettér alig 1-2 m2-nyire csökkent, pedig arra nagy szükségünk van egy ilyen kis örökmozgó mellett. 
A fürdőbe a kád fölé vettem egy felhúzható ruhaszárítót, hogy spóroljunk a hellyel, ami teljesen jó lenne, de (ez bizony nagybetűs DE) a sötét ruhákkal folyamatosan meggyűlt a bajom. Hiába teregettem szellősen, a ruhák folyton bebüdösödtek mire megszáradtak (köszönhetően a vastagságuknak és a kicsi helység elég rossz szellőzésének). Ez a legkritikusabb abban az időszakban volt mielőtt be, illetve miután kikapcsolták a fűtést, de sajnos télen is gyakori jelenség volt. Sírhatnékom volt, mert volt olyan ruha, amit 4-5x kellett kimosnom ahhoz, hogy tisztán és szagmentesen rakhassam el a szekrénybe.
Felvetettem a szárítógép ötletét (Krisztián luxusnak tartja, bár szerintem az is luxus, hogy a sötét ruhák nagy részét 4-5x mossuk újra), most még fürdőszoba felújítás előtt helye sem lenne sajnos (de ha túl leszünk majd ezen a nagy munkán mindenképpen ragaszkodni fogok hozzá). Viszont muszáj volt megoldást találni, mert büdös ruhákban nem fogunk járni, de ez az újramosási procedúra is már tarthatatlan állapot volt. 
Akkor olvastam egy fórumon ötletként, hogy a száradó ruhák alá párátlanító készüléket kell tenni.
Egy életem, egy halálom, ha be is fuccsol a dolog ez még mindig olcsóbb mint, egy szárítógép, amit jelenleg nem is lenne hova tennünk. 
Körbenéztem és majdnem hanyatt estem, amikor megláttam, hogy mennyibe kerül egy Ceresit Stop Pára, meg az utántöltő tabletta (elkezdtem csak úgy nagyjából számolgatni és rájöttem, hogy 1-2 éves használat alatt egy szárítógép árát költeném rá). 
Tudjátok, hogy igyekszem olcsón és hatékonyan megoldani a problémákat, ez így pedig már nem tartozna bele ezekbe a kategóriákba (az olcsóba legalább is semmiképpen).
Akkor hol a megoldás? 
Általában nem pártolom az olcsó név nélküli termékeket, mert ha valami nagyon olcsó az a minőség rovására szokott menni, de ez esetben ez nem igazolódott be.
Vettem egy nevesincs párátlanító készüléket 1500 Ft-ért, az utántöltő tabletta hozzá csak 600 Ft, gondoltam ha nem jön be, hát akkor sem buktam olyan nagyot rajta.
Szerencsére nagyon is bejött, a kiteregetett ruhák alá a kádba teszem a párátlanítót  és anélkül szedem le a száraz ruhákat, hogy büdösek, szagosak lennének, Egy tabletta általában 1,5 hónapig használható (nálunk). 
Szóval ha ti is küzdötök a nehezen száradó, bebüdösödő ruháktól, az ablakokon folyó párától akkor csak ajánlani tudom a módszert ;)





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...