2015. december 5.

Vörösbársony torta málnás meglepetéssel

Kicsit elcsúsztam a megírásával, hiszen még a múlt hónapban megünnepeltük Krisztián születésnapját és (sajnos) a torta is régen elfogyott, de ezt mindenképpen meg szerettem volna osztani veletek. Feltettem november közepén a nagy kérdést Apának, hogy milyen tortát szeretne a születésnapjára, és ismerve őt azt hittem, hogy egy kívül belül csupa csoki torta lesz a befutó, nagyon meglepődtem, amikor Rosie vörös bársony tortáját választotta (nem tudunk szabadulni a vörös bársony torták bűvköréből, ha nem magamnak sütöm, akkor Krisztián kéri). Sweetapolitától, azaz Rosietól már nem ez volt az első tortám (Krisztiánnak készült már korábban egy szedres és egy csokoládés torta), így tudtam, hogy nem foghatok mellé vele. Szeretjük az amerikai tortákat, ugyan a cukoradagokat jelentősen csökkenteni kell (tapasztalat), de az ízek és az összhatás zseniális. Nem is húzom az időt, következzék legutóbbi szülinapi torta.






Vörösbársony torta málnás meglepetéssel 

Hozzávalók (16 cm-es tortához):

Piskótához:
13 dkg vaj
17 dkg barna nádcukor
15 dkg kristálycukor
2 db tojás
23 dkg liszt
6 g kakaó (először azt hittem rosszul látok, de nem tényleg csak 6 g)
270 ml író (Magyarországon beszerezhetetlen, így natúr joghurtot használtam helyette)
45 ml majonéz (3 ek)
11 ml ecet (2 tk)
6 g szódabikarbóna
1/4 kk. (por állagú) piros ételfesték

Mályvacukorkrémhez:
47 g cukor
86 g vaj
43 g krémsajt (Philadelphia helyett Hajdú krémsajtot vettem, ami kétszer akkora, ugyanannyiba kerül és az íze tökéletesen megegyezik a Philadelphiáéval)
1 tk házi vaníliáscukor
80 g mályvacukorkrém (vidéken nehéz hozzájutni, én csak a Tescoban találtam, de a pestiek előnyben vannak a delicatesekben biztosan találnak akár több félét is)
csipet só

Rózsaszín vaníliakrémhez:
300 ml tejszín
1 tk házi vaníliáscukor
5 dkg porcukor
1 csipetnyi (por állígú) piros ételfesték
1 ek hideg víz
1 tk zselatin

Csokoládés vajkrémhez:
34 dkg vaj
37 dkg porcukor (ezt 20 dkg-ra csökkentettem, bőven elég volt így is)
1 tk házi vaníliáscukor
csipet só
20 dkg étcsokoládé (Tibi)
90 ml tejszín

25 dkg friss málna (november lévén ez kivitelezhetetlen volt, így maradt a fagyasztott)

A sütőt bekapcsoltam 180°C-ra alsó-felső sütésen. A tortaforma aljába sütőpapírt vágtam (rögtön 3 db-ot vágtam belőle), az oldalát pedig vajaztam, liszteztem.
A vajat a cukorral és az ételfestékkel tálas mixerbe tettem és közepes sebességgel 5 percig kevertettem, ekkor hozzáadtam a tojásokat és még egy percig tovább kevertem.
A száraz hozzávalókat, azaz a lisztet, a kakaóport és a sót egy tálban összekevertem (nem kicsit voltam megdöbbenve, hiszen a vörösbársony torták erősen kakaós tésztájúak, na de ez a kevesebb, mint 1 dkg kissé hihetetlen volt), majd hozzáadtam a joghurtot, a majonézt és a vajas, cukros, tojásos keveréket. Az egészet simára és csomómentesre kevertem.
Egy kis pohárban összekevertem a szódabikarbónát az ecettel, megvártam amíg jól felhabzik és a tésztához adtam. 3 részletben sütöttem (adagonként 355 g volt a nyers tészta) ki a tésztát (minden adag után újra sütőpapíroztam, vajaztam, liszteztem a tortaformát) mindegyiket tűpróbáig, majd rácson hagytam őket teljesen kihűlni őket.
A mályvacukorkrémhez a vajat a cukorral tálas mixerbe tettem és alacsony fordulaton 2 percig kevertettem. Hozzáadtam a vaníliáscukrot és a sót, majd közepes sebességre kapcsolva 3 percig kevertem tovább, majd a mályvacukorkrémet és a krémsajtot is beleraktam és további 1 percig kevertem.
A rózsaszín vaníliakrémhez a hideg vízbe belekevertem a zselatint és 10 percet állni hagytam. Egy kislábasban elkezdtem melegíteni 1 dl tejszínt, hozzáadtam a zselatinos keveréket és addig kevergettem amíg teljesen fel nem olvadt, majd betettem a hűtőbe 8 percre, hogy vissza tudjon hűlni. Tálas mixerbe tettem zselatinos tejszínt, a maradék tejszínt, a cukrot, a vaníliáscukrot, az életfestéket, és addig vertem, amíg kemény hab lett belőle (a tejszínt könnyű túlverni, akkor pedig író és vaj lesz belőle, nem tejszínhab ezért csak óvatosan lehet vele bánni).
A csokoládés vajkrémhez  a porcukrot a vajjal tálas mixerbe tettem, és alacsony fordulaton 1 percig kevertem, majd hozzáadtam a vaníliáscukrot, a sót és az olvasztott csokoládét és közepes sebességgel 2 percig kevertem, végül a tejszín került bele és nagy sebességgel 1 percig kevertem.

Az összeállításhoz a tésztalapokat egyenként vízszintesen félbevágtam, így összesen 6 piskótalapom lett. Tortakartonra tettem 1 lapot és megkentem a rózsaszín vaníliakrém harmadával, majd a kiolvasztott lecsepegtetett málnából elosztottam kb. 1 maroknyit a habban. Erre jött a következő réteg piskóta, majd a mályvacukorkrém fele, újabb réteg piskóta és a rózsaszín vaníliakrém újabb harmada, no meg persze a málna. Majd újabb réteg piskóta, mályvacukorkrém, piskóta és a maradék rózsaszín vaníliakrém, amibe szintén egy maroknyi málnát rejtettem, végül pedig lezártam az utolsó piskótával.
A tortát kívülről bevontam a csokoládés vajkrémmel, a tetejét csillagcsővel díszítettem a közepére pedig a maradék málnát halmoztam.
Egyre jobban megy már a vajkrémes bevonás, bár valószínű, hogy tökéletes soha nem lesz (a méregdrága eszközök hiánya miatt).

És hogy milyen volt a torta?
Bátran merem azt állítani mindenfajta dicsekvés és nagyképűség nélkül, hogy ez lett életem legjobban sikerült vörösbársony tortája (bár lehet, hogy inkább az eddig készült összes torta közül a legjobb).
A tészta finom, nem túl kakaós, kifejezetten nem száraz (de nem az a szalonnás, ami belül sületlen maradt). A málna kissé savanyú ízét ellensúlyozta a mályvacukorkrém édessége, és mivel a rózsaszín vaníliakrém épphogy csak édes volt nem lett túl édes összhatása.
A csokoládés vajkrém valami hihetetlenül habos, könnyű, és brutálisan csokis (fogyasztás előtt minimum fél órával érdemes a hűtőből kivenni, pihentetni, hogy a megdermedt vaj meglágyulhasson és élvezhető legyen a krém).
Mindenki teljesen odavolt érte, szerintem nem kérdéses, hogy jövőre milyen tortát fogok magamnak sütni :)


A Csibekalandok a facebookon is  elérhető, így biztosan nem maradtok le semmiről! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...