2016. május 7.

Anyák napja 2016

Tavaly kicsit csalódott voltam, mert bár az volt számomra az első anyák napja, nem lett sehogyan megtartva. Krisztián akkor nem is gondolt rá, hogy neki kellene megemlékeznie a dologról, hiszen "nem az Ő anyja vagyok". Nálunk ez gyerekkoromban mindig apukám privilégiuma volt, hogy anyák napja reggelén virágboltba ment és velünk együtt felköszöntötte a anyukámat és a nagymamákat.
Gondolkoztam rajta, hogy idén szólok Krisztiánnak róla, de aztán úgy döntöttem, hogy csendben maradok. Végül mégis nagy meglepetésben volt részem, apa nem a szokványos virágos felköszöntés mellett voksolt, hanem egyedivé szerette volna mindenképpen tenni az alkalmat, így kaptam egy oklevelet anyai teljesítményem elismeréseként Gréta nevében. Igazán nagyon örültem neki, ha hasonlóan kreatív lesz a következő években is csuda különleges anyák napjákban lesz még részem.


Mi pedig a nagyiknak üdvözlőlapot készítettünk Gréta kézlenyomatával, mert a nagymamák is anyukák, róluk sem szabad megfeledkezni. Grétát is erre tanítjuk, hogy a nagyik is annyira szeretik őt, mint Anya (csak náluk mindent szabad).


A Csibekalandok a facebookon is elérhető, így biztosan nem maradtok le semmiről! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...