2016. szeptember 18.

24. hónap

 Kor:
24 hónap meg egy kicsi

Súly: 
13,4 kg-nak mérte a védőnő a 2 éves státuszvizsgálaton (pelenkában, pólóban és zokniban)

Fogak: 
16 db (már csak a második tejőrlők hiányoznak, és az alsóknak már fehérlik az íny alatt a hegye)

Egészség/betegség: 
Most hogy elindult az őszi szezon a bölcsiben immunerősítőt kezdtem el adni Grétának, hogy ha lehet elkerüljük vagy legalább csökkentsük a betegségek előfordulását (Broncho waxomot irattattam fel a gyerekorvosunkkal). Ez csak a felső légúti megbetegedésekre hatásos, így nem volt meglepő, hogy a bölcsiben terjengő hányós-hasmenős vírusba belefutottunk. 3 nap alatt túl volt rajta, az első nap hajnaltól estig végighányta a napot, enni nem evett egy falatot sem, inni is csak kortyonként kaphatott, mert amint nagyobb mennyiséget kortyolt azonnal azonnal jött vissza az összes cucc. (Még jó hogy nem volt még pénzünk teljes egészében leszőnyegezni a szobánkat, a parkettát könnyebb volt takarítani. Persze, az ágynemű sem úszta meg, de már megtanultam, hogy ilyenkor nem kapom fel a gyereket és kezdek el rohanni vele a fürdőbe, mert akkor 3 helyiséget intézek el egyszerre, inkább intézze el a dolgot egy helyre).

Magasság: 
93 cm

Ruha, pelenka: 
Ruhákból már mindenből áttértünk a 98-as méretre, de már jószerével akad 104-es méretű ruhája is a szekrényben. Pelenkákból 5-ös Toujourt hord, hiába jó méretre a 4-es, mostanában olyan iszonyat nagy mennyiséget iszik megint, hogy kénytelenek voltunk feljebb váltani. A 23-as szandált és gumicsizmát hord, őszi cipőből 24-est vettem neki (kicsit nagy még rá, de már nem mertem 23-ast venni a 22,5-es lábára, mert gyorsan nő a lába is és nem szeretnék az őszi szezonra kétszer venni cipőt).

Kedvenc ételek: 
Az étkezése hullámzó. De átlagosan elmondható, hogy jó az étvágya, szereti a gyümölcsöket, a főzeléket, a husikat, imádja az édességet és a csokit (ez az amiből csak nagyon mértékkel kap csak akkor ha eszébe jut, magunktól nem adunk neki), és citromot nyalogatni. Mostanában nagy favorit az alma is, egészben kéri el és teljesen elrágcsálja :D

Beszéd: 
A beszéde nagyon beindult szerencsére. Egyre több mindent mond. Ismétli amit mi mondunk helyesen használja a szavakat és próbálja rövid (2-3 szavas) mondatokba fűzni. Az R és a G hangzókat egyáltalán nem használja, sokszor nem mondja szó eleji hangokat, egyszerűen elharapja, azokat pl. kutyus - utyus, nyuszi - uszi, Gréta - éta, hinta-palinta -hinta-alinta, kukurikú - ukojikú.

Kedvenc játékok:
Abszolúte kedvenc a születésnapjára kapott babakonyha, főzőcskézik, megetet-megitat minket. Nagyon tetszik neki a mesekocka (6 különböző képet lehet kirakni a kockák különböző oldalaiból), sokszor segít megkeresni melyik oldalon van pl: a kutyus, kacsák, tyúkok. Anyukám az első születésnapjára vett neki tanuló puzzlet amik összesen két darabból állnak (összesen 8 kép), akkor eltettük, mert csak rágcsálta őket, de most nagyon ügyesen megtalálja a párokat és össze is illeszti. Szintén még tavaly a névnapjára kapott a szüleimtől egy (gumi fejű, -kezű, -lábú, puha testű) babát ő lett Luca baba. Sokat dajkálja, játékcumisüvegből meigitatja, altatja (csicsíjja dadája) és lefekteti aludni. Ezenkívül sokat nézegeti a képeskönyveket (néha már a vékony papíros mesekönyveket is).

Kedvenc elfoglaltságok: 
Hiú kismajom, amint cofit csinálok a hajába, vagy új ruhát kap rögtön rohan a tükör elé, hogy megnézze magát, illegjen-billegjen. Újra motorozik , emellettt homokozik, csúszdázik, hintázik (már a nagy hintán is biztonságosan).

Amit nagyon nem szeret: 
Ha össze kellene foglalnom akkor egyszerűen csak annyit mondanék, hogy alapvetően szót fogadni.

Összefoglaló:
Ahogy a nagy bölcsis társai szeptember elsejével elmentek óvodába másfél hétig egyedül volt Gréta délutánonként, azaz az új gyerekek érkeztek néhány órára délelőttönként, majd idővel ott is ebédeltek, de teljesen egyedül aludt Gréta a csoportban, így végre normalizálódott a bölcsődei alvása, kipihenten hozzuk el azóta (volt olyan nap, hogy fél 4-ig!!! aludt). Itthon sokat emlegeti a gondozónénijei nevét és néhány új bölcsis társáét (Terike-Ejite, Csilla-Csila, Lilla, Zoé-Zoi, Nóri-Óji, Hanna-Hana, Jázi-Ázi). Újra nagyon anyás, ragaszkodó minden problémájára csakis anya a megoldás.
A bölcsiben nagyon tetszett neki, hogy a nagyok mind szobatiszták voltak és a kis wc-be végezték a dolgukat, ezért a bölcsiben is és itthon is szól, hogy rá akar ülni (pisi!), de még nem pisil bele, csak ráül, max. 10 másodperc amit hajlandó rajta tölteni, papírt kér, töröl, miután leszállt/levettem lehúzza a wc-t és kezet mosunk. Ha sikerül egyszer végre bele is pisilnie már közelebb leszünk a szobatisztasághoz, mert akkor már össze fogja tudni kötni a kettőt. A bilitől viszont fél, így azt teljesen el is tettük. Nem erőltetek semmit, majd ennek is eljön az ideje, ha érett lesz hozzá.
Megint kissé agresszív lett (nem értem mi váltotta ki, pedig már szinte teljesen leszokott róla) most megint verekszik, csíp és engem néha még meg is harap. Az indulatok váltják ki belőle, ha nem tudja, hogyan levezetni (de előfordult már a játszótéren, hogy ok nélkül, ha a személyes komfortzónájába került egy gyerek azt is elkezdte "kalapálni". Sokan rosszallóan néznek, mert nem ütök vissza, ha gyerek megüt és nem csapok rá, ha agresszívvá válik, mert látom, hogy ez nem megoldás. Az erőszak erőszakot szül és ez hatványozottan igaz Grétára (volt, hogy ráütöttem a kezére, amire ő nem szomorodott el, és büntetésnek sem vette, hanem indulatokat gerjesztett benne és visszaütött, innentől kezdve tudom, hogy ez az út nem járható). Minden alkalommal elmondom, hogy ez nagyon rossz és csúnya dolog, fáj annak akit bánt és neki is nagyon rossz lenne ha őt bántanák, bocsánatot kell kérni és nem szabad többet ilyet csinálni. Eddig mindösszesen annyit értem el vele, hogy bocsánatot kér, simogat, puszit ad. De, ha olyanja van sajnos újra üt :(
Most először raktam neki a konyhapulthoz a fellépőmet, először segített nekem a sütésben (Ő keverte össze a tésztát aztán segített a tészta gombócolásában), nagyon tetszett neki, hogy Ő is aktívan részt vehetett a dologban. Esténként továbbra is apa mesél miközben ő megissza az ágyában a kakaóját, aztán apa elköszön, kimegy én lekapcsolom a lámpát, aztán ha már kellőképpen befészkelte magát a kisasszony én is elindulok kifelé. Ez van, hogy sokáig tart, de szeretném rászoktatni, hogy egyedül aludjon el (sírni nem hagyom, ha jelez azonnal visszamegyek hozzá, megnyugtatom és újra kijövök).

Nagy lány lett... eltelt 2 év. Önállóan eszik, iszik, öltözködik, és nagy többségében már érthetően érthetően ki is fejezi magát. Igazi egyéniség!

Ez az utolsó havi összefoglalóm Gréta növekedéséről, fejlődéséről. Hiányozni fog, de most megint átalakul a blog, mert az életünk változásaival szükséges itt is a megújulás, hamarosan erről is írok, hogy mikre számíthattok ezután. Remélem továbbra is velünk tartotok :)


A Csibekalandok a facebookon is elérhető, így biztosan nem maradtok le semmiről! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...