Szegénykénket nagyon megviselte a betegség, az irtózatos ugató köhögés, az állandóan visszatérő láz (nehezítő tényező, hogy igazi küzdelem minden gyógyszeres szirupnak és szuszpenziónak a bevétele, annyira ellenáll, de a kúpok rosszabbak, ahhoz, 3 ember kell, hogy be lehessen adni neki) kötöttünk vele egy egyezséget, hogy ha beveszi a gyógyszereit cserébe kap csokit, így bár mindig vonakodva jön a gyógyszerbeadás időpontja és belekerül néhány percbe a kérlelés, érvelés végül önszántából veszi be, nem kell lefogni hozzá.
Mire elmúlt a karácsony én is elkaptam (mellé még egy kis "jó kis" gennyes, hólyagos torokgyulladást is, csak hogy még élvezetesebb legyen a folyamatos köhögés 😉)
A másik nagy problémánk most apukám egészségügyi állapota. 4 hete elkezdtek dagadni a bokái, gyorsan el is ment vele ortopéd orvoshoz, vérvételre, röntgenre, de semmi eredmény, viszont az állapota egyre romlik a bokái vérvörösek, hatalmasra duzzadtak már lábra állni sem nagyon tud. Az orvosok nem igazán veszik komolyan passzolgatják egymásnak, új időpontokat adnak, de 4 hete senki nem képes egy normális diagnózis felállítására és annak kezelésére. Kérlek ti is imádkozzatok apukámért, mert nagyon aggódunk érte! Köszönöm, ha ezt megteszitek értünk!
Kicsit elevezve az egészség betegség témakörétől az eltelt időszakban az időjárástól és a lehetőségeinktől mérten próbáltunk aktívak maradni. Átbuszoztunk Tatára a vadlúd sokadalomra, ami a rengeteg program miatt nagyon tetszett Grétának. Megünnepeltük anyukám születésnapját (azt hiszem inkább nem árulom el hányadikat).
A fogacska kitörése után elkezdtem leszoktatni Grétát a babakocsizásról, aztán Krisztián is becsatlakozott a dologba. Mostanra odáig jutottunk, hogy szépen sétál velünk a kezünket fogva, őrületesen csiga tempóban, de nagyrészt már nem akarja magát felvetetni és már nem keresi a babakocsiját. Nagy távokat is meg tudunk tenni, csak legyen időnk és türelmünk kivárni. Többször lesétáltunk a Vértes Centerhez, ahol Gréta imádja az akváriumokat, no meg benne a halacskákat, sokkal nagyobb kedvvel vág neki a sétának, ha megemlítem neki, hogy megnézzük a halacskákat 😃 Nagy kedvenc a karácsonyi dekorációként kiállított hóember lett, de Ő egyszerűsítve minden hóembert csak "Ojafkának" hív 😊💓
Megpróbálkoztunk bronz vasárnapon a tatabányai karácsonyi vásárral, mert már biztosan van olyan nagy Gréta, hogy közösen ki tudunk mozdulni vele, de még jó hogy próbát tettünk, mert be kellett látnunk, hogy egy közös nagy családi kiruccanáshoz még mindig kicsi. Az Árpád téren a városi karácsonyfa előtt kiállított világító hóembernél verte ki a nagy hisztit, mert Ojafka csak az ÖVÉ, nem mehet a többi gyerek a közelébe - ugye mondanom sem kell, hogy ezt mennyire nem nézte jó szemmel a többi szülő, úgyhogy gyorsan el kellett vinnünk onnan. A második hisztiroham a gyerek kisvasútnál volt, amire nem engedtük felszállni (okulva a vadlúd sokadalmon szerzett tapasztalatunkból, ahol be akart szállni a kosaras körhintába, élvezte is nagyon kb. egy percig, aztán rájött, hogy egyedül ül a kosárban nem vagyunk ott mellette akkor pedig rögtön ki is akart szállni). A harmadik az Árpád szobornál következett amire nem tudott felmászni a többi gyerek után. Az a rövid kis idő amit kint töltöttünk szinte egybefüggően hisztivel telt, nem tudtunk a vásárnak olyan pontjára menni ahol ne akadt volna ki valamin ezért gyorsan hazamentünk. A hibánkból tanulva a következő hétvégén megkértük a szüleimet, hogy Gréta had maradhasson ott náluk délutánra, mi pedig kettesben Krisztiánnal elvonatoztunk Győrbe. Fantasztikus délutánunk volt, az idő is nagyon kegyes volt hozzánk.
Nagyon vártuk a bölcsődei karácsonyi fotózást, hogy lehessen egy jó képünk Grétáról egy profi fotóstól, szép kis ruhácskában, ajándékba a családnak Karácsonyra. Hát nem is tudom, hogyan mondjam el mennyire le voltunk törve, amikor azt láttuk, hogy nem a beküldött ruha került a kisasszonyra hanem egy játszós, bölcsis, fakó, kinyúlt, a fényképésznek nem volt türelme így csak kattintott ötöt, hogy meglegyen az elvárt darabszám az lényegtelen, hogy a gyerek az összesen vicsorgott (biztosan nem könnyű ennyi gyereket jópofizásra bírni a fényképezőgép előtt, de akinek nincs türelme hozzá, az kérem ne tegye - fotózzon felnőtteket-, nem azért fizetnénk a képek darabjáért egy kisebbfajta vagyont, hogy aztán egy szinte idegen, vicsorgó, grimaszoló gyereket nézzünk). Így nem kértünk egyet sem. Végül én csináltam itthon amatőr karácsonyi fotózást, azokból készültek a karácsonyi üdvözlőlapok. Szabadságot vettem ki és elmentünk az év utolsó ringatójára. Grétának először nagyon idegen volt a terep (januárban voltunk utoljára, és már egyetlen ismerős arcot sem találtunk), de kb. negyed óra után felbátorodott, felkelt az ölemből, táncolt, éneket, fantasztikus érzés volt látni hogy mennyire felszabadult csak a zene, tánc és az ének számított semmi más💗
Karácsony hetében már szabadságon voltam, így volt időm készülődni.
A karácsonyi menünk:
- Újházi tyúkhúsleves
- Pulykasült vajas pecsenyelével (ez nekem inkább barna mártáshoz volt hasonló)
- Mézes-mustáros sült sonka
- Mézes krémes
- Keksztekercs
- Gyümölcskenyér volt.
Jövőre kevesebb sütit készítek, mert a dédi is meg anyukám is pakolt nekünk az
általuk sütött sütikből, így mire véget ért a karácsony undorítiszt kaptunk.
De az ételek nagyon bejöttek nekünk, sikerült hihetetlenül jól kiválasztani
idén.
Grétának ez volt az első olyan karácsonya amiből már értett valamit. Nagyon
tetszett neki a sok ajándék, de legfőképpen az, hogy kinyitogathatta a
csomagokat. Szenteste annyira belelendült a nyitogatásba, hogy a mi
ajándékainkat is ő szerette volna kibontani 😄 Ha bárki megkérdezi tőle, hogy
mit kapott karácsonyra, mit hozott neki a Jézuska ő azt mondja, hogy
csomagokat 😂
Történt nálunk egy kis karácsonyi csoda is... Esküszöm ez sokkal nagyobb
ajándék volt mint bármi más. Szenteste napján délelőtt úgy gondoltuk, hogy
essünk túl a fürdési hajmosási procedúrán, ne hagyjuk estére, maradjon meg az
este a jó élményeknek. Így szépen előkészítettük a terepet és miután
levetkőztettem bevittem a fürdőszobába Grétát. Nem, azért annyira nem alakult
jól a helyzet, hogy minden simán és gond nélkül ment volna- szokás szerint
üvöltött mint egy sakál. Beleállítottam a kádba és megkérdeztem tőle, hogy apa
is bejöjjön e. Ő vadul bólogatott, így behívtuk Krisztiánt, aki ráült a wc
tetejére és hangosan felolvasott. Gréta még ekkor sem nyugodott meg teljesen,
odaadtam neki a kád széléről a pancsolós kis vödröt, amivel régebben játszott
és előszedtem még néhány fürdős játékot. Mutattam neki milyen jó móka ahogyan
egyikből a másikba lehet locsolni a vizet. És ekkor megtört a jég.
Eddig az összes alkalommal olyannyira üvöltött, hogy kizárt mindent a
külvilágból, nem lehetett a figyelmét elterelni, csakis a "trauma" újbóli
átélésére tudott összpontosítani. Most, hogy kicsit lehiggadt és figyelt
felfedezte, hogy van jó oldala is a fürdésnek. Örömmel játszott, közben pedig
szép óvatosan lefürdettem.
Azért, hogy túl szép ne legyen a dolog a hajmosásnál újból rájött a para,
onnantól visított, amíg Krisztián ki nem vette (még mindig hajmosókarikával
mosok neki hajat, egy csepp, víz vagy sampon sem megy az arcához, szeméhez).
Ebből most le tudtuk szűrni, hogy az igazi félelem okozója a hajmosás, amit ő
nemes egyszerűséggel összekapcsolt a fürdés folyamatával, ezért vált 3 hónapja
pokollá minden egyes fürdetés, de legalább most már könnyebben tudunk dolgozni
az ügyön, és megnyugvás látni, hogy lelki sérülés nélkül is lehetséges a
javulás 😊
Röviden ennyi történt velünk az elmúlt másfél hónapban. Remélem velünk
tartotok ezután is.
További érdekes tartalmakat a
Csibekalandok facebook-os
oldalán találtok! 😃
|
| "Szia Ojafka!" |
Csak ketten Győrben
