2017. január 18.

Kalandok a Csibéknél 17.01.18

Az ünnepi nagy betegeskedés után döcögősen szoktunk vissza a dolgos hétköznapokba. Nem tudni miért, de Gréta nem kívánkozott (kívánkozik) a bölcsődébe, sírva fakad, ha szóba kerül, hogy megy a bölcsibe a gondozónénikhez és a gyerekekhez játszani. Lehet, hogy csak a hosszú 3 hetes távollét váltotta ezt ki belőle, nem tudom, de ha már a bölcsiben van általában jól érzi magát, egyfolytában jár a szája (ez nem vicc, szó szerint ez megy), énekel, mondókázik, magyaráz a gyerekeknek, a játékoknak.
Mi is észrevettük itthon nála és a gondozónénik is megerősítették, hogy a bölcsiben is előfordul, hogy egyik pillanatról a másikra minden előzmény nélkül keservesen sírva fakad (nekünk már mondta itthon, hogy a foga fáj, szóval vagy beindult az utolsó 4 őrlőfoga vagy a törött első fogacskája fáj neki ilyen nagyon).Ilyenkor megoldódik a probléma a szeretgetéstő, pusziktól, öleléstől - hiszen anya gyógypuszijának varázsereje van! 😉💖
A hosszú kihagyás után most újra megmakacsolta magát és nem akar sétálni, Krisztiánnal cipeltette magát, akinek emiatt rögtön az első bölcsibevivős napján beállt a dereka a kisasszony cipelése miatt (nincs ideje kivárni, hogy jobb belátásra térjen őnagysága, hiszen neki is mennie kell dolgozni, reggeles hetében pedig elengedhetetlen a pontosság, mert ő nyitja a boltot). Így aztán bármennyire nem tetszett az ötlet múlt szerdától újra babakocsiznak a makacskodásra és az extra hidegre való tekintettel.
Mostanában szokásává vált a sértődékenység, pl. ha mondjuk neki, hogy ki el kell pakolni a legót mielőtt elővennénk a kisvasutat akkor felhúzza magát rajta átrohan a másik szobába először csak hüppög és elkezd hisztizni - hát mit ne mondjak már kezd borzasztóan idegesítő lenni.
Okos kislány, mindent megért, csak egyik fülén be a másikon meg ki (érteméndeleszarom tipikus esete). Kismilliószor elmondjuk, elmondtuk már neki, hogy ha gond van nekünk mindent elmondhat, megoldjuk a problémákat, de attól hogy hisztizik semmi nem oldódik meg, ezzel nem ér el semmit. - Eddig nem túl nagy a sikerünk.

Az alvással újra bajban vagyunk mióta elkezdett bölcsibe járni. Az éjszaka közepén gondol egyet, összeszedi az alvós állatait a kulacsát és elindul a mi szobánk felé (volt olyan éjszakánk, hogy 5x kellett visszakísérnem). Az első érkezésekor általában rögtön követeli a reggeli kakaóját lényegtelenül attól, hogy éjfél, 1, 2 óra van még csak. Ilyenkor nem szoktam ellenkezni, így is ki vagyok a kialvatlanságtól, úgyhogy inkább odaadom neki. Pedig már nagyon erősen érik bennem, hogy teljesen le kellene szoktatnom a cumisüveges kakaózásról, amíg így alakulnak az éjszakák biztosan nem állok neki, nem hiányzik az nekünk, hogy végigüvöltse az egész éjszakát a cumisüveges kakaója után (ja mert kakaót csakis az ágyban fekve lehet inni nála).
Anyukáméknál egyébként jól alszik, végigalussza az éjszakát.
Szóval nagy feladat lesz még előttem, de nem most.
A másik nagy feladatom a nagy, nagylányos ágy megszerettetése lesz vele. Olyan magas  már, hogy hosszában 1-2 hónapon belül teljesen kinövi a rácsos ágyát, már így is sokszor beakad a lába az ágy végében, nem tudja rendesen kinyújtani. A terv az, hogy átköltöztetjük a nagy ágyra (az ablak felőli részhez átrakjuk a jelenlegi kis leesésgátlót hogy ne tudjon beesni az ablak és az ágy közötti 30-cm-es résbe, a másik oldalra pedig rendelünk egy magasított leesésgátlót).
Jó (ebben az esetben pont nem), hogy Gréta szereti a kiságyát, mondogattam már neki, hogy a rácsos ágy kicsi babáknak való, milyen szuper a nagy ágy, és a nagy ágy az övé, azon fog majd aludni. Ha korábban kel mint kellene hétköznapokon, akkor átmegyek és magamhoz veszem a nagy ágyra, összebújunk ott ketten, hogy kicsit szokja. De amikor mondom, hogy milyen jó a nagy ágy és ez már az övé akkor hatalmas lelkesedéssel mutatja és mondja, hogy a kicsi rácsos ágy az övé, ha pedig mondom, hogy a nagy ágy is és nemsokára ebben fog aludni, akkor sírva fakad.
Erről még sokat kell beszélgetnünk vele, hogy el tudja engedni és nagy sírás nélkül térhessünk át a nagylányos ágyra.

Délutánonként szívesen legózik, szerepjátékokat játszik a plüss állatokkal, fogja a kiskosarát és bevásárolni viszi őket, vagy lefekteti, de mostanában sokat játszik orvosodit a karácsonyra kapott orvosi kistáskával, megviszgál minket és a játékokat, szurit ad és gyógyszert, hogy meggyógyuljunk. 😃
Kedvenc meséje mostanában a Csingiling (Csingiling és a nagy tündérmentés és a Csingiling és a Soharém legendája). Teljes mértékben érti a meséket, a vicces részeknél hatalmasakat kacag, a szomorú részeken ő is elszomorodik, de megbeszéljük, hogy ez mese és minden jóra furdul, ekkor megnyugszik.
Az étvágya nem túl kiemelkedő, bár a szüleimnél általában jobban eszik, de itthon alig-alig csipeget. Meg is látszik rajta, mert sokat nyúlt, vékonyodott, átalakult az alkata.
Nagyon sokat nőt, már 98 cm (mint egy átlagos 3 éves), ruhákból változatosan öltöztetjük, mivel a törzse hosszú a végtagjai pedig rövidek, így a 98-as overál nadrág aljából 2-3 cm-t még mindig vissza kell hajtani, de kabátból már 104-110-est hord, hogy ne legyen kint a dereka (a kezei ugyan ki sem látszanak belőle). Nadrágból 98-104-es méretet adunk rá, felsőből 104-110-est. Pelenkából 5-ös méretet, a lába pedig kb. 23-23,5-es lehet most. Teljesen arányos átlagos kislány lett a mi husis, hurkás combijú kisbabánkból.
Jó dolog, hogy már érti mit mondunk, de azért nem mondanám, hogy kifejezetten könnyű dolgunk lenne vele, hiszen hiába érte, nem érdekli...😜
Hétvégén elkezdtem készíteni a farsangi jelmezét (kiscica lesz), fekete tülszoknyácskát varrtam neki. Most nem csomóztam, mint az első születésnapjára a tütüt, hanem rendesen ráncolással varrtam össze a rétegeket. Még a farkincát kell bedrótoznom és tulajdonképpen el is készült a jelmeze (ha készen lesz egyben rajta megmutatom az eredményt).

Én most megint/még mindig beteg vagyok. A múltkori hörgurut sem múlt el teljesen, de sikerült mellé beszereznem egy frankó arcüreg gyulladást is, úgyhogy amennyit csak lehet lámpázok, mert nem szeretnék újra antibiotikumot szedni + nem lenne jó móka egy újabb betegállomány (ezt mindenki ismeri, milyen érzékenyen érinti a családi kasszát nem beszélve ha több mint egy hétről van szó 😱 ).
Krisztián most kitart, jól bírjabetegség és nyavalyák nélkül.

Készülődök a következő átalakításra, már "zaklatom" az asztalost, hogy jöjjön el megnézni mi a helyzet a konyhám táján és adjon árajánlatot az átalakításra, és elkezdtem már nézegetni a mosogatógépeket (most tartok a táblázatkészítésnél és az adatok összehasonlításánál, de személyesen is bele szeretnék kukucskálni mielőtt megvesszük). Ez lesz a nagy tavaszi projektünk + visszarakatjuk a redőnyöket a szobákra, mert az tavaly már anyagilag nem fért bele a keretbe.
Idénre nem is terveztünk mást mert a fürdőszoba felújításra spórolunkami hatalmas összeg lesz, így minden forintnak megvan a helye.


Hol a macid Gréta? Ott csücsül anya!


Én gyerekkoromban anyukám "kopogós magassarkújába bújtam bele, és felvettem a pörgős szoknyáját. Nos Gréta is elkezdte, de ő egyelőre még csak a papucsomnál tart 😄

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...